Kádár János utolsó beszéde

1989. április 12-én az MSZMP központi Bizottságának zárt ülésén megjelent és felszólalt Kádár János, a párt 77 éves elnöke, aki ekkor már egy éve betegeskedett.

Az utolsó szó jogán - mindenki számára váratlanul - vallani akart 1956-os moszkvai tárgyalásáról (amiről korábban, nyilvánosan sohase beszélt), majd Nagy Imre elítéléséről, kivégeztetéséről. Ez nyomta igazán a lelkét. De mindaz a változás, ami Kelet-Európában és Magyarországon 1956 és 1989 között történt egyszerre kavargott a fejében, és számára egyre inkább érthetetlenné vált.

Egyszerre több irányba kellene megfelelnie. Most - az utolsó felszólalásakor - a reform-kommunisták és a régi kommunisták szempontjainak; 56-ban pedig az oroszoknak és az oroszok kivonulását sürgető forradalmároknak is meg kellene felelnie. A jelen szituáció megpiszkálja a régi élményt, a régi emóciókat. Főképp a szorongásokat, hiszen - egyszerre - nem lehet többfelé megfelelni. Az egyénnek ilyenkor nő a feszültsége. Lázasan igyekszik rendezni kapcsolatát a múlttal, a jelennel, a környezettel és a realitással. Kádár János monológja mintha egyfajta bűntudat előli szökési és hárítási kísérlet lenne. Képtelen szembesülni, holott szeretne, felelősségével, vállalásaival, kötelezettségeivel.

Az 50 perces dokumentumfilmben felidézett beszéd elmondása után Kádár János betegsége súlyosbodott, közszereplésre már nem vállalkozott.

Néhány hónappal később, Nagy Imre és mártírtársai újratemetése (1989. június 16.) után, azon a napon, amikor a Legfelsőbb Bíróság Nagy Imre perét újratárgyalta, és felmentő ítéletet hozott, 1989. július 6-án, reggel 9 órakor Kádár János meghalt.

A filmben Kádár János 63 perces felszólalásából - amely nehézkes és szagatott - mintegy tíz perc hangzik el. A további részt Kornis Mihály két nyilvános előadásának szövege, valamint számos korabeli bejátszás alkotja.

Készítették:

Kende János operatőr, Reich László operatőr, Kopper Judit dramaturg,
Márta István zeneszerző, Kornis Mihály író, Sólyom András rendező-vágó