A vidék forradalma, 1956 II.
(szerkesztő: Szakolczai Attila)
Az 1956-os Intézet kiadványa 2006 júniusában jelenik meg
Szerkesztői bevezető
A Dunántúl (Szakolczai Attila)
Baranya megye (Bán Péter-Rozs András)
Fejér megye (Csurhai Horváth József)
Győr-Sopron megye (Szakolczai Attila)
Komárom megye (Germuska Pál)
Pest megye (Böőr László-Takács Tibor)
Somogy megye (Szántó László)
Tolna megye (Orgoványi István)
Veszprém megye (Standeisky Éva)
Bibliográfia
Személynévmutató
Helynévmutató
Rövidítések
Bán Péter - Rozs András: Baranya megye (részlet)
1956. október 23-a Pécsett csendes nap volt. A Pedagógiai Főiskola diákjai este 11 órakor úgy határoztak, hogy a kihirdetett statárium ellenére is kivonulnak. Ezt a reakciót a délutáni budapesti tömegtüntetést követően a rádióban elhangzott Gerő-beszéd váltotta ki, de végül a demonstrációra nem került sor az orvoskari és joghallgatók állásfoglalásának következtében. A MEFESZ vezetői ugyanezen az éjszakán tervezték meg az üzemek, intézmények, laktanyák, iskolák személyes felkeresését.
Október 24-én valamilyen tüntetéskezdeményre mégis kialakult a városközpontban, mert egy rendőrségi vallomás szerint "délelőtt és délután kisebb karhatalmi csoport oszlatta a tömeget". A megyei pártlap két-háromszáz fiatal esti néma tüntetéséről tudósított a városháza, majd a színház és a rádió épülete előtt, közéjük azonban - úgymond - "provokációs szándékkal huligán és munkakerülő elemek is keveredtek", és főként miattuk oszlatta fel őket a karhatalom. Más forrásokból bizonyos, hogy eközben legalább négy főiskolást lefogott az ÁVH, akik már a 23-ról 24-re virradó éjjel kétszáz röplapot stencileztek, s 24-én az utcákon terjesztették a diákparlament pontjait, sőt eljutottak a két honvédlaktanyába és az uránbányához is. (Figyelmeztetés után engedték őket szabadon másnap reggel.) A 24-i spontán és szórványosnak tűnő megmozdulásokban sem a MEFESZ vezetése, sem más szervezett erőcentrum nem vett részt. Az egyetemisták szervezete bízott a vértelen revolúcióban, tudatosan kerülték a provokációkat, erre utalt az MDP Központi Vezetőségének és a miniszterelnökké kinevezett Nagy Imrének ezen a napon küldött táviratuk.
Pécsett október 24-től kezdtek megalakulni a vállalati munkástanácsok: elsőként a Sopiana Gépgyárban, azután a Pécsi Szénbányászati Tröszt aknáinál, a bőrgyárban, a sörgyárban stb., a kisvárosok közül egyelőre csak Komlón és 25-én a szintén bányásztelepülés Hidason. Az MDP helyi vezetői az országos intencióknak megfelelően létrejöttük pillanatától "bábáskodni" igyekeztek felettük. Ha ez igen sok helyen sikerült is rövidebb-hosszabb időre, a munkásság orientáló központjai szinte természetszerűen az opportunitástól elzárkózó munkástanácsok lettek - Sopiana Gépgyár, Pécsbányatelep, MÁV Fűtőház, komlói Kossuth akna, Béke akna -, s nem lehetett őket felléptetni a MEFESZ-szel szemben. A 24-i Nagy Imre-beszéd és a fővárosi fegyveres harcok valódi hátterét viszont maximálisan ködösítette a helyi sajtó, s így a pécs-baranyai "rend, nyugalom, fegyelem, béke" valamilyen ideális elízium látszatát kelthette. Amit nem vallottak be: a lavírozásra azért volt szükségük, mert a kemény ellenlépéshez hiányoztak helyben állomásozó szovjet erők, a pécsi lövészezredet nem sokkal a forradalom kitörése előtt felszámolták, az államvédelem és a rendőrség pedig csak 25-re érezte magát felkészültnek akár bázisainak biztos megvédésére is.
Csurgai Horváth József: Fejér megye (részlet)
A forradalom egyik tragikus székesfehérvári eseménye október 24-én, szerda este hét óra körüli időpontban történt. A késő délutáni órákban többségében a város üzemeiben dolgozó fiatalok, diákok gyülekeztek a Március 15-e utcában, innen a csoport a Szabadság térre ment, majd a József Attila Gimnázium diákotthona elé vonult, ahonnan azonban nem engedték ki a tanulókat. A tüntetés részvevői ezután a statárium és a kijárási tilalom ellen tiltakoztak a megyei tanács, majd a Belügyminisztérium Fejér megyei főosztály épülete előtt. A Sztálin út és a Vöröshadsereg út sarkán álló Szabó-palota egyúttal az Államvédelmi Hatóság székhelye is volt. Amikor a tömeg odaért, a kijárási tilalom még nem volt érvényben. A hivatalos állásfoglalás szerint ekkor "a békésen tüntető tömegben a provokátorok részéről lövések hangzottak el". A karhatalmista alakulat ezt követően riasztó lövéseket adott le, majd az odaérkező szovjet páncélosok a tömegbe lőttek.
Az események e korabeli és hamis beállítása szerint az ávósok a tragikus kimenetelű események lefolyásában nem vettek részt, sőt tulajdonképp maguk is áldozatok voltak, hiszen közülük is többen megsebesültek. Szemtanúk, a tüntetésben résztvevők egykorú feljegyzéseiből megállapítható azonban, hogy másként történtek a véres események. Egy visszaemlékezés szerint a tömeg a József Attila úton haladt, amikor az Államvédelmi Hatóság emberei két tüntetőt elfogtak, és az épületbe hurcolták őket. A tömeg azonnal visszafordult, és társaik szabadon bocsátását követelte. Az épületből könnygázgránátot dobtak közéjük, amelyet azonban visszahajítottak, így a gránát az államvédelmis katonák között robbant fel. Az ÁVH-székházból ezután három hosszú géppisztolysorozatot adtak le, többen megsebesültek. A Pirosalma utca sarkán álló, az orosz lakók védelmére kirendelt orosz páncélkocsi ezt követően avatkozott be, és nyitott tüzet a tüntetőkre. A karhatalmisták géppisztolya elől menekülő tüntetőket az orosz páncélos tüze hátulról érte.
A lövöldözés következtében hatan vesztették életüket. Az áldozatok valamennyien fiatalok, 19-22 évesek voltak. Az orosz páncélos tüze a karhatalmistákat sem kímélte. A polgári sebesülteket a megyei kórházba, a karhatalmisták sérültjeit az egykori csapatkórházba - a szovjet katonai kórházba szállították. A lövöldözésben sokan megsérültek, de a sérültek számáról pontos adatok nem állnak rendelkezésünkre. A katonai kórházban hat rendőrt és rendőrtisztet ápoltak, közülük kettő súlyos, de nem életveszélyes sebesülést szenvedett. A tragikus kimenetelű eseményekről, csak október 26-án jelent meg tudósítás a Fejér Megyei Néplap különszámában, amely egyúttal az újság búcsúszáma is volt. Ebben nyolc fiatal tüntető sebesüléséről adtak hírt.
Szakolczai Attila: Győr-Sopron megye (részlet)
Miközben a hatalom egy esetleges győri megmozdulás fegyveres leverésére készült, október 23-án este a beledi cementgyár kultúrtermében Szigethy Attila a népfront által szervezett értelmiségi vitaesten vett részt. Előadásában - és részben kérdésekre, hozzászólásokra válaszolva - elsősorban gazdasági, azon belül is elsősorban a mezőgazdasági, a parasztságot érintő problémákról beszélt (békekölcsön, beszolgáltatás), nem ment túl Nagy Imre 1953-as programján. A hangulat azt követően lett izzóbb, hogy megérkeztek a soproni egyetemisták küldöttei, akik felolvasták a soproni MEFESZ határozatát, majd a helyi párttitkár javaslatára este nyolc órakor közösen meghallgatták Gerő rádióbeszédét. A beszéd olyannyira felkorbácsolta a szenvedélyeket, hogy Szigethynek arra kellett kérnie be-bekiabáló közönségét, hogy ne az ő számlájára bírálják a rendszert, ne hozzák fölöslegesen nehéz helyzetbe. A rebellis hangulat elleni tiltakozásképpen a helyi funkcionáriusok egymás után hagyták el a termet.
Október 23-a budapesti eseményeiben - jelen ismereteink szerint - a majdan Győrött is jelentősebb szerepet játszók közül egyedül Menyhárt Miklós, a hajtóműgyár munkástanácsának leendő elnöke vett részt. Menyhárt, aki munkája mellett a gépipari technikumban tanult, október 22-23-án iskolájával tanulmányi kirándulás keretében gyárlátogatáson volt Budapesten. Részt vett a tüntetésen, jelen volt a Bem-szobornál és a Parlament előtt is, ám Nagy Imre beszédét már nem tudta megvárni, este hét órakor indult vissza a vonata Győrbe. Mindenesetre ő és társai voltak azok, akik másnap elsőként szolgáltak hiteles információkkal.
Germuska Pál: Komárom megye (részlet)
Csolnokra, a rabtáborhoz újabb katonákat kellett rendelni. Az őrség ugyanis már a tábor területén sem tudta fenntartani a rendet, a belső körletekben elbarikádozták magukat a rabok, s a változatlanul a bányában tartózkodó társaikhoz csatlakozva éhségsztrájkba kezdtek. A táborral szembeni domboldalról pedig már KMKA-s katonák, szabadult oroszlányi elítéltek és más felkelők vették többször tűz alá az őrséget. A tüzérezred alegysége kitöréstől tartva erősítést kért Mecséri ezredestől. A 33. harckocsiezredtől előbb két, majd további három harckocsi, a tüzérezredtől pedig 50-60 katona érkezett, akik rögtön tűzharcba is keveredtek a tábort körülvevő felkelőkkel. Időközben egy bányászokból álló civil küldöttség is járt a táborban a rabok szabadon bocsátását követelve, ám őket elzavarták. A táborparancsnokság kétségbeesetten ostromolta az Igazságügyi Minisztériumot a helyzet mielőbbi megoldása érdekében. Éjjel a tábort több alkalommal ismételten tűz alá vették a felkelők. Október 28-án végre megegyezés született az éhségsztrájkolókkal: az IM ígéretet tett arra, hogy a táborba mihamarább kiszáll egy ügyészségi csoport, és megkezdi a szabadítást. A bányát a sztrájkolóktól a főaknász vezette bizottság tökéletesen karbantartott állapotban vette át. Másnap G. Varga Miklós és Major Miklós budapesti ügyészek, Nagy Andor, a 7. hadosztály ügyésze, valamint a dorogi és csolnoki nemzeti bizottság képviselői megkezdték a rabok szabadlábra helyezését. Mivel lassan haladtak az eljárással, rabbizottságot választottak, amely segédkezett a szabadságlevelek kiállításában. 30-án még mindig csak két teherautónyi embert tudtak megfelelő papírokkal ellátni, ezért a rabok maguk kezdték sokszorosítani a nyomtatványokat. A szabadítást így 31-ére fejezték be, a rabok mintegy húsz fakarusszal és teherautóval hagyták el a tábort. Mindössze 18-20 elítélt maradt a táborban, akiket köztörvényes cselekmény miatt (is) elítéltek.
Böőr László-Takács Tibor: Pest megye (részlet)
Szentendrén 26-án délelőtt ismét nagyobb, négy-ötszáz fős tömeg vonult a tiszti iskola elé nemzetiszínű zászlóval, a Kossuth nótát és a Himnuszt énekelve. A tisztek most sem adtak ki fegyvert, de leszerelték az épületről a régi címert, és felolvasták a forradalom 16 pontos követelését. Innen az éneklő tömeg a tanácsházához vonult, ahol a városi párttitkár beszélt az erkélyről, de a tömeg nem kívánta meghallgatni. Végül Zauer János nyugtatta meg a tüntetőket, és elhatározták, hogy délután négy órára összehívják a Hazafias Népfront Bizottságát. A tiszti iskolások között feszült volt a hangulat, mind nyíltabban hangoztatták, hogy nem lőnek a tömegre. Este újabb tüntető csoport jelent meg a laktanya előtt fegyvert követelve, hogy Budapestre menjenek harcolni. A parancsnok utasítást kapott a Honvédelmi Minisztériumtól, hogy "agitálják a tömeget, és ha nem megy, akkor térden alól lőjenek". A kapuőrség tisztjei azt állították, hogy nincs több fegyver a bázison, a tömeg azonban betörte a kaput. Már ekkor eldördült egy-két riasztólövés, majd amikor a fegyvereket és lőszert szerző tüntetők - jó néhány tiszti iskolással kiegészülve - éjfél körül elhagyták a laktanyát, a parancsnokság utasította a közeli tüzérséget, hogy lőjék az elvonulókat. A még az iskola előtt tartózkodó tüntetőktől a helyükön maradó tiszti iskolások a fegyvereket visszavették, nem riadva vissza a fegyverhasználattól sem. Az összecsapás egy halálos áldozatot követelt, többen megsebesültek.
A honvédség viszonya a forradalomhoz azonban már változóban volt. 26-án a délutáni órákban a nagykőrösi helyőrség parancsnoka is megkérdezte a Honvédelmi Minisztériumot, hogy mi a teendő, ha a tüntetők a szovjet emlékművet akarják ledönteni, amire a miniszteri utasítás az volt, hogy ne avatkozzon be. E nap délutánjától a honvédség Pest megyében már csak akkor folyamodott fegyverhasználathoz, amikor közvetlenül a laktanyát, a személyi állományt vagy a honvédségi felszerelést fenyegették a tüntetők. Szentendrén is a fegyverek megszerzése volt a tüntetők célja, és ennek megakadályozása érdekében került sor a fegyverhasználatra.
Szántó László: Somogy megye (részlet)
A megye lakossága először október 26-án nyilvánította ki szimpátiáját a forradalom céljai, valamint szolidaritását harcosai iránt. A nagyobb kaposvári üzemek munkásai körében a kora délelőtti órákban egyre erősödött az a szándék, hogy a városközpontba, Petőfi és Kossuth szobrához felvonulva fejezzék ki azonosulásukat a főváros szabadságküzdelmével.
A reggeli órákban az újságból ismertté vált a zrínyisek memoranduma, és minden bizonnyal mozgósítóan hatott a lakosság más csoportjaira is. A textilművek, a vas- és fémipari kombinát és a faipari vállalat dolgozói már gyülekeztek az üzemek területén, amikor a szándékukról értesülő megyei pártvezetők ismét a Zrínyi Kör segítségét kérték a munkások leszereléséhez. Kunszabó és Petőcz ugyan kimentek az üzemekbe, de mivel egyetértettek a demonstrációval, nem teljesítették a hatalom kérését.
A Petőfi téren végül többezres tömeg gyűlt össze, köztük voltak a város középiskolás diákjai. A politikai változásokra legfelkészültebb zrínyisek vezetői, Kunszabó és Petőcz vezényelték le a népgyűlést. A hallgatóság közvetlenül megismerhette őket és változást igenlő álláspontjukat. A gyűlésen szót kaptak az üzemek, a diákság képviselői, valamint a megyei pártbizottság titkára. A hallgatóság egyetértésével röviden megfogalmazták a felkeléssel szolidarizáló üzenetet és a helyi követeléseket, amelyeket azután a gyűlésen megválasztott küldöttségnek kellett eljuttatnia Nagy Imréhez. A népgyűlés után a tüntetők a városházáról és több más középületről eltávolították az elnyomás jelképét, a vörös csillagot.
A nap folyamán több nagyközségben is sor került a kaposvárihoz hasonló eseményekre. Bővebb források a csurgói és a lengyeltóti megmozdulásról maradtak fenn, a komoly iskolai hagyományokkal rendelkező Csurgón a gimnázium diákjai kezdeményezték a felvonulást az esti órákban, amelyhez 200-300 helyi lakos csatlakozott. A kaposvári gyűlés élményével hazatért vasúti tisztviselő, Kovács Andor javaslatára a gyűlés kimondta a Zrínyi Kör memorandumához való csatlakozást, és ideiglenes nemzeti bizottságot választott a tanács és a népfront munkájának segítése-ellenőrzése céljából. Lengyeltótiban is megalakították a nemzeti bizottságot, a népgyűlés után egy kisebb csoport megrongálta a szovjet emlékművet.
Már az első népgyűléseken megnyilvánult a kommunista hatalom politikájával szembeni elégedetlenség. Az első tüntetések létrejöttében kimutatható a megyeszékhely eseményeinek részben a sajtó, részben pedig személyes kapcsolatok révén érvényesülő hatása. Az eseményekben komoly szerepet játszottak az üzemi dolgozók, Csurgón a vasutasok, Lengyeltótiban pedig a gépállomás munkásai.
Orgoványi István: Tolna megye (részlet)
A nemzeti bizottságban is szerepet vállaló fiatal értelmiségiek, tanárok, ügyvédek október 31-én ifjúsági nagygyűlést szerveztek, ennek során összeállították követeléseiket, majd ki is nyomtatták a szekszárdi nyomdában. Ezek közül a legfontosabb a szovjetek csapatok kivonása, új ifjúsági szervezet létrehozása, a parasztok beadási kötelezettségének csökkentése, az erőszakos téeszesítés beszüntetése, a szabad gazdálkodás engedélyezése volt. Koalíciós kormány létrehozását szorgalmazták szabad választások alapján. Követelték, hogy rendezzék a kapcsolatokat a nyugati államokkal, és az uránt ne adják el a szovjeteknek. A város vezetését vegye át a forradalmi tanács. Töröljék el a felvételi vizsgát, szüntessék meg az osztályszármazáson alapuló megkülönböztetést. Az érettségizettek kapjanak megfelelő munkalehetőséget, töröljék el a kötelező érettségit orosz nyelvből, más nyelveket is lehessen tanulni, és ismét tanítsanak a középiskolákban rajzot és művészettörténetet, az énektanítást pedig terjesszék ki a felsőbb évfolyamokra is. A tankönyveket igazítsák a diákok életkori sajátosságaihoz, fektessenek le a nevelőknek, a szülőknek és a diákoknak egyaránt megfelelő erkölcsi normákat. Neveljék a diákokat nemzeti szellemben a középiskolákban. A diákok elleneztek minden vérontást, a pénteki tüntetésen is megakadályoztak minden kilengést. Egységesen kiálltak Nagy Imre mellett. A szekszárdi gimnázium diákjai másnap élelmet szállítottak Budapestre az István kórházba és a pesterzsébeti nagycsarnokba.
November 1-jén, mindenszentek ünnepén általános munkaszünet volt. Délelőtt tíz órakor ülést tartott a teljes nemzeti bizottság, amelyen a tagok kétharmada jelent meg. Budai Mátyás betegségére hivatkozva lemondott a tisztéről, ezután dr. Tóth Lajos látta el az elnöki teendőket. Beszámolt az eddig elért eredményekről. A honvédségi alakulatok a nemzeti bizottság mellé álltak. A honvédség, a rendőrség és a nemzetőrség közös parancsnokságot alakított. Az ügyészség, a börtön és a bíróság irányítását átszervezték, a politikai foglyokat elengedték. Létrejött a Szabad Szekszárdi Rádió, amely a 40,5-es hullámhosszon adott. Zsedényi Gyula, aki a posta rádió-műszaki alkalmazottja volt, a BM adóvevő rádióját átvitte a pártházba, és onnan sugározták a szekszárdi rádió adását.
Standeisky Éva: Veszprém megye (részlet)
Veszprémben erőszak alkalmazása nélkül omlott össze a helyi hatalom. Veszprém megyében a népszerűbb vagy kevésbé kompromittált helyi vezetők elhatárolódtak a kormány statárium-rendeletétől, ígéretet tettek a követelések elfogadására és továbbítására - és segítették az új hatalmi szerv megszületését. Erre Veszprémben a 26-án délután tartott gyűlésen került sor, amelyet a Vegyipari Egyetem MEFESZ-szervezete és az egyetemi tanács együttesen kezdeményezett. Figyeljünk fel a szép kifejezésre: "A jelenlegi súlyos helyzetre való tekintettel megalkotjuk Veszprém Város Nemzeti Forradalmi Tanácsát" - olvasható a szervezők felhívásában. (Bár a forradalmi szervezet nevében a "városi" jelző szerepel, a testület valójában az elbizonytalanodott, felbomló megyei párt- és állami szervek szerepkörét töltötte be. A megyei és a városi forradalmi szervezet elkülönülésére a forradalom második szakaszában került sor.) A forradalmi tanácsban értelmiségieknek, katona- és rendőrtiszteknek jutott főszerep. A tagoknak csaknem fele az MDP tagja volt.
Nem került be a testületbe az a munkás, aki radikális követeléslistát olvasott fel: ezeréves Magyarországról, a magántulajdon tiszteletben tartásáról, az államosított ingatlanok visszaadásáról és az egykori tulajdonosok kártalanításáról beszélt, "mindentől és mindenkitől független munkástanácsok" megalakítását szorgalmazta. "A munkástanácsok tagjai kizárólag a becsületes magyar dolgozó nép által közóhajra megválasztottak lehessenek." A vállalatok élére szakképzett, "a nép teljes bizalmát élvező", "becsületes magyar honpolgárok" kerüljenek. "Arra kérem a magyarok Istenét - mondta -, hogy segítsen hozzá bennünket ezen függetlenebb magyar élethez és a teljesen szuverén Magyarország létrehozásához." Felszólalását leventeköszöntéssel zárta: "Szebb jövőt!" A szocializmust áttételesen elutasító beszédben nem nehéz szovjetellenes, kommunistaellenes élt felfedezni. A tanács tagja lett ugyanakkor a megyei államvédelem második embere, Ferenczi István is, akit maga a szervezet delegált a testületbe.
További információk a www.rev.hu honlapon
