1956 nemzeti ügy, nem kampánytéma
Kosáry Domokos: Zűrzavarhoz vezetne, ha most mindenki emlékművet szeretne emelni

Népszabadság · Gréczy Zsolt · 2006. február 28.

"Aki rendetlenkedni akar, azt nem fogjuk komolyan venni" Kép: Móricz Simon

Ma már nincs olyan közszereplő, aki 1956-ot ellenforradalomnak nevezné, mondja Kosáry Domokos, a forradalom 50. évfordulójának ünnepségeit előkészítő emlékbizottság vezetője. Úgy látja, abban is mindenki egyetért, hogy ami történt, jó dolog volt. Történészként mindamellett megszokta, hogy a magyar a különböző színeken és a politikai hovatartozáson perlekedik. De szerinte nem kell ezt halálosan komolyan venni.

- Miért tartotta fontosnak, hogy elvállalja az 1956-os emlékbizottság elnöki posztját? Megtiszteltetés vagy morális parancs volt az ön számára?

- Kötelességemnek éreztem, hogy részt vegyek a munkában, függetlenül attól, hogy egymás után két miniszterelnök is felkért erre. 1956-ot a legújabb kori magyar történelem egyik legfontosabb fordulójának tartom. Olyannak, amely az egyetemes história szempontjából is kiemelkedően jelentős. A második világháború végén a Szovjetunió, roppant áldozatai után, Európának ezt a részét szinte "ajándékként" kapta meg. Rögtön ki is használta ezt a lehetőséget, és sok keserű tapasztalatot és szenvedést hátrahagyva szovjetizálta az országot, sőt a térséget is. Ezt ezek a népek nagyon nem szerették, de a leghatározottabb tiltakozás és a legbátrabb kiállás ez ellen 1956-ban és Magyarországon történt. Utólag sokan elismerik, hogy forradalmunk olyan fontos nemzetközi jelenség volt, amelyre minden magyar büszke lehet. Magam már ekkor ezt vallottam, hiszen amikor '56-hoz jutottunk, számomra már világos volt, hogy a baloldali diktatúra életképtelen. Világlátott emberként tisztában voltam az ukrajnai éhínség tényével. Megismertem a jobb- és a baloldali diktatúra természetét, és számomra mindkettő elfogadhatatlan volt. Soha nem volt rám hatással a populista demagógia, akár jobboldalról, akár baloldalról érkezett.

- A magyarság ötven éve viseli azt a sebet, hogy 1956-ban a nagyhatalmak, főleg az Egyesült Államok, cserbenhagyta a forradalmárokat. Az ötvenedik évforduló alkalmas lehet arra, hogy - erős kifejezéssel élve - bocsánatot kérjenek ezért?

- Nem hiszem, hogy erre sor kerül. Az akkor aktuális irányzatok számára a magyar események inkább kellemetlen jelenségként hatottak a nagypolitikában. Utólag hiába kérjük számon a támogatások elmaradását, és ne is kívánjunk olyan gesztusokat másoktól, amelyeket mi sem szeretünk megtenni. Meggyőződésem, hogy ma nem is erről kell beszélni. Számomra az az öröm, hogy most már felismerték: a magyar forradalom kiemelkedő pillanata volt a XX. századnak. A Szovjetunió ekkor kapta az első megrendítő figyelmeztetést, hogy nem lehet mindent megtenni a meghódított nemzetekkel. A birodalom későbbi összeomlásához szükség volt ránk, magyarokra. Ezért mondom azt, hogy nem az értelmetlen számonkérés, hanem szabadságharcunk jelentőségének nemzetközi elismerése a fontos. És ami a legfőbb elégtétel: '56 győzött, mert a forradalmat leverték ugyan, de az egyetemes európai érdek, miszerint viszsza kell szerezni a kontinensnek ezt a részét a Szovjetuniótól, az sikerült. Rettenetes áldozatokat hozott ezért ez az ország: kétszázezer menekült, rengeteg halott, a megtorlás, több száz kivégzett, a bebörtönzöttek tízezrei, a szétlőtt házak. De mégis kimondható: nem volt hiábavaló.

- Mennyire segíti majd az itthoni ünneplést a politikai megosztottság?

- Biztosan nem segíti, de ne fogjuk fel ezt a kérdést eleve reménytelennek. A négy pártelnököt meghívtam tavaly ősszel az Akadémiára ebédre, el is jöttek mindannyian. Abban is meg tudtunk állapodni, hogy helyes lenne, ha '56 ötvenedik évfordulóját nem egymás bosszantására, hanem ünneplésre használnánk. Lehet másutt hadakozni, de a forradalom emléke közös nemzeti ügyünk kell, hogy legyen. Előfordulhatnak az évforduló kapcsán is viták, de ezeket nem most kell megvívni. Ma már nincs olyan közszereplő, aki 1956-ot ellenforradalomnak nevezné. Abban mindenki egyetért, hogy jó dolog volt. Szerintem ebből kell kiindulni. Történész vagyok, aki megszokta, hogy a magyar a különböző színeken és a politikai hovatartozáson perlekedik. Nem kell ezt halálosan komolyan venni. A hőbörgővel el kell beszélgetni. Megnyugszik, hogy komolyan vették, és akkor már nincs nagy baj.

- Nem túl optimista ez a gondolat?

- Nem, mert minden ilyen esemény minősíti azt, aki részt vesz benne. Önmagukat járatják le azok, akik pillanatnyi, vélt érdekeik miatt megzavarják az ünnepségek előkészületeinek méltóságteljes légkörét. Ez a légkör volt jellemző az emlékbizottság, illetve a pártelnökök és a miniszterelnök már említett találkozójára tavaly. Aki az ott jelen lévők közül érzi azt, hogy felelőssége van ennek a légkörnek a fenntartásában, lépni fog, mielőtt elharapózna ez a stílus. Megállapodtunk, '56 nemzeti ügy, nem kampánytéma!

- Abban is megegyeztek, hogy a Felvonulási térre tervezett évfordulós emlékmű avatásán is jelen lesznek a pártelnökök...

- Sőt azt is elfogadtuk, hogy igény esetén további emlékművek is készülhetnek.

- Nem vezet ez újabb konfliktusokhoz? Néhányan majd itt, mások ott akarnak avatni.

- Zűrzavarhoz és rendetlenséghez vezetne, ha most mindenki emlékművet szeretne emelni. Éppen most kaptam egy levelet külföldről, hogy valaki egy ilyet óhajt finanszírozni. Elvben semmilyen kezdeményezésnek nem vagyunk ellene, de ésszerű határokat fogunk szabni.

- A forradalom legendás alakjainak - Göncz Árpádnak is - fájdalma, hogy a fiatalok nem érdeklődnek a forradalom iránt. Talán nem is értik és érzik a jelentőségét. Sokuk számára október 23. az a nap, amikor a pártok egymásnak esnek annak kapcsán, hogy melyikük képviseli méltóképpen '56 örökségét. Hogyan lehet közelebb vinni a forradalmat az ifjúsághoz?

- Csak azt tehetjük, hogy a lehető legtöbbet beszélünk a történtekről. Képeket, filmeket mutatunk, könyveket jelentetünk meg, honlapot, vetélkedőt indítunk. Előfordul, hogy fiatalok érdeklődnek ugyan, de kiderül, hogy a forradalmat nem értik, csak valami "zűrös ügynek" tekintik. A Rákosi-rendszer utólagos bírálatát hallva pedig azt kérdezik: miért hagytátok? Mintha megkérdeztek volna valakit is, hogy ez tetszik-e vagy sem. El kell tehát mondani sokszor és sokaknak, mi miért történt, és akkor látni fogják, hogy a magyarok, mikor elegük lett, nem hagyták, megtették a magukét.

- Okozója lehet a zavarnak az is, hogy '56-os szervezetből ma is van vagy tíz, olykor mindegyik mást mond, és tagjaik egymással sincsenek kibékülve?

- A volt 1848-as honvédek is sokat vitatkoztak egymással. És amikor a Várban szobrot avattak, azon veszekedtek, hogy az egyik mellékalak esztétikusan tartja-e a talpát vagy sem. Magyar tulajdonság keresni azt, ami nem jó, és bosszantani azt, aki csinálta. Az új emlékmű kapcsán is találkoztam olyanokkal, akik a központi emlékmű megvalósítását eleve akadályozni jöttek. De a terveket szakemberek készítették és bírálták el, én pedig megbízom bennük. Inkább ülök olyan széken, amelyet asztalos készített, mint olyanon, amelyet cipész.

- Idehaza sokaknak a rendszerváltozás után változott meg a véleményük 1956-ról. Egy '56-os számára, mint ön, nem okoz ez morális problémát?

- Nem hiszem, hogy akiknek volt egyáltalán véleményük, azok a rendszerváltozás miatt tömegével változtatták meg azt. Tudni kell valamit: az '56 után felnőtté válók élni akartak, családot akartak azok között a körülmények között is. Ha az előző rendszerben mást mond az illető, másként cselekszik, akkor elviszik, tönkreteszik az egzisztenciáját. Volt persze, aki vállalta a véleményét akkor és a Kádár-rendszerben később is. Amiből lehetett, volt és nem is kevés baja. Neki az adatik meg, hogy nem kellett változtatnia a véleményét.

- Több mint hetven országban lesznek megemlékezések. Kellett bármelyik államot különösebben kérni arra, hogy vegyen részt a programokban, esetleg segítse a helyi ünneplést?

- Éppen ellenkezőleg. Ők keresnek minket. Részben a kinti magyarok, részben olyan külföldiek, akik éltek akkor, és tudják, mit jelentett az a tizenhárom nap.

- A világ vezetői közül ki jelezte már részvételét az ünnepségen?

- Volt egy egyeztetés a köztársasági elnök úrnál, a meghívók elkészültek. Hárman írjuk alá ezeket: a köztársasági elnök úr, a miniszterelnök úr és jómagam. Számos ország előre jelezte, hogy magas szinten képviselteti magát, neveket azonban még korai lenne közölni.

- Ha most 2006. október 23-a lenne, milyen reményekkel indulna a központi ünnepségre?

- Hogy megmutatjuk, tudunk tisztességesen, civilizált emberi módon ünnepelni. Aki pedig rendetlenkedni akar - hiszem, hogy kevesen lesznek -, azt nem fogjuk komolyan venni. A társadalom többsége megérti, hogy méltósággal és büszkeséggel gondolhatunk a forradalomra. Ezzel az áldozatoknak is tartozunk. Az ötvenedik évforduló nemzetközi visszhangja pedig nagyszerű alkalom, hogy kihasználjuk Magyarország javára.