Fónay Jenő (1926-)

Kaposvárott született Apja víz-, gáz- és központifűtés-szerelő volt. 1944 szeptemberében önként jelentkezett a Szent László hadosztályba, majd Németországba került, ahol az amerikaiak fogságába esett. 1945. november 1-jén tért haza. Budapesten 1946-ban a közgazdasági egyetem, majd 1952-től a BME hallgatója lett. Közben a Magyar Állami Szénbányáknál, majd a Tükertnél kapott állást. 1953. május 1-jétől gépészmérnökként dolgozott az Erőműtervező Irodánál. 1956. október 23-án részt vett a Petőfi, a Bem téri és a Parlament előtti tüntetésben. A vádirat szerint: október 25-én a Margit híd budai hídfőjénél hídőrséget szervezett, aznap egy csoporttal fegyvereket szerzett a Tímár utcai rendőrkapitányságon, és csatlakozott a Széna téri felkelőkhöz. Október 27-én a "Szabó bácsi" vezette csoport parancsnokhelyettesévé választották. A Petőfi Akadémián tartott tűzszüneti tárgyaláson a Széna téri küldöttség vezetője volt. 1957. október 11-én letartóztatták. 1958. április 24-én a Fővárosi Bíróság halálra ítélte, az ítéletet a Legfelsőbb Bíróság július 18-án jóváhagyta. Augusztus 8-án az Elnöki Tanács kegyelemben részesítette. 1963-ban amnesztiával szabadult. A Mélyéptervnél helyezkedett el hőtechnika-tervezőként. 1970-től hasonló munkakörben a Vízitervnél dolgozott 1984-es rokkantnyugdíjazásáig. Az ellenzéki mozgalom ismert alakja: könyveit és írásait külföldön jelentette meg. A forradalom 30. évfordulójára a SZER által meghirdetett irodalmi pályázaton Tosca 1958 című elbeszélésével első díjat nyert. 1988. június 16-án beszédet mondott a 301-es parcellában Nagy Imre és mártírtársai kivégzésének 30. évfordulóján. A TIB alapító tagja, a Kegyeleti Bizottság Elnöke. A TIB-ből kiválva a Pofosz egyik alapító tagja és elnöke. Részt vett Nagy Imre és mártírtársai 1989. június 16-i újratemetésének megszervezésében. 1990-től megszűnéséig a Kárpótlási Hivatal Társadalmi Kollégiumának tagja. 1992-től a Magyarok Világszövetségének alelnöke az anyaország képviseletében.