BEREMÉNYI GÉZA

Hivatalosan szellemi szabadfoglalkozásúnak számít, ő azonban írónak szereti nevezni magát. Szerényen, de büszkén. Mindent autodidakta módon ért el, az íráshoz azonban előtanulmányokat folytatott, az ELTE olasz-magyar szakát végezte el 1970-ben. Ez a mestersége, a hivatása, a hobbyja, a hátországa, az egzisztenciája. Valójában polihisztornak mondhatjuk. Mindig több vasat tart(ott) a tűzben. Szinkrondramaturgként kezdte, regényei, dalszövegei, darabjai tették ismertté a nevét, hosszú éveken át színházban tevékenykedett művészeti vezetőként, s életművének fontos terrénuma a film is (forgatókönyvek, rendezések). Megbecsült személyisége kulturális közéletünknek (2001-ben Kossuth-díjban részesült). Emlékeztetőül néhány opusa: Légköbméter (színmű, 1977), Legendárium (regény, 1978), Az arany ára (színmű, 1998); dalszövegek: Levél nővéremnek (1974), Antoine és Désiré (1978), Nyugati pályaudvar (1993), Utóirat (1987), A telihold dalai (1997); szcenáriumok: Romantika (1971), A kedves szomszéd (1972), Veri az ördög a feleségét (1977), Megáll az idő (1981), Szürkület (1988), Vörös vurstli (1991). És mindez csupán szerény válogatás...

A felvevőgép mögé szerencsés körülmények folytán került. A történetet később így elevenítette fel: "...Nemeskürty István, a Budapest Stúdió vezetője megtudta, hogy rövidesen távoznia kell, megszűnik a stúdióvezetői állása, ugyanakkor volt még egy filmre pénze. Nemeskürty azt akarta, hogy abból a pénzből olyan film készüljön, amelynek a forgatókönyvét én írom. Először azt mondta nekem, hogy válasszak munkatársat, és az én választásom értelmében adnak majd a rendezőnek filmkészítési lehetőséget... Később feltette a kérdést: van-e kedvem filmet rendezni? És még hozzátette, hogy ezt a csínyt - így nevezte, hogy 'csíny' - még utoljára megengedheti magának, mert úgyis távozik az állásából. S ezzel megosztottuk a felelősséget, ő vállalta a kockázatot, én pedig kíváncsi voltam a lehetőségre. Hogy mindez felelőtlenség-e a részemről, arról tudtam, hogy azt az idő fogja eldönteni, és belevágtam. De hát akkor még nem tudtam, hogy miről írok majd forgatókönyvet. Kaptam egy határidőt, amikorra a témát és a forgatókönyvet be kellett hoznom. Sietnem kellett."

A folytatás ismert. A tanítványok - az opera prima - kedvező fogadtatásra talált. A Magyary professzor és vállalkozása előtti tiszteletadás hiteles rekonstrukció egy emlékezetes társadalmi reform-mozgalomról, a politikai háttérről, a sakkjátszmák indítékairól, hiteles dokumentumok és mozgalmas fikciók felvonultatásával. Az 1985-ben forgatott filmet Kardos Sándor rendkívül invenciózusan fényképezte. Figyelmet érdemel, hogy Bereményi Géza, aki tehát kettős minőségben jegyezte az alkotást, milyen magabiztosan nyilatkozik a mozgókép írásos változatáról: úgy véli, a közfelfogástól eltérően, hogy a forgatókönyv alapján igenis következtetni lehet a majdani mű színvonalára. Nyilván saját tapasztalataiból szűrte le ezt a meggyőződését.

Később folytatódott a "kettős könyvelés": a rendezők közé feliratkozott művész élvezettel írt sztorikat maga számára, hogy később vászonra vizionálja őket. Nem sűrűn, hiszen eddigi filmográfiájában mindössze négy tétel sorakozik. Az Eldorádó (1988) életrajzi forrásokból merít, markánsan feltárva egy megszállottság lélekrajzát és egy furcsa kor ellentmondásait (benne 1956-os epizódokkal). A turné pedig (1993) afféle jutalomjáték: ősi színésztípusok vonulnak fel benne, a bonviván, a primadonna, a díva, a táncoskomikus, a szubrett és a "húzónév". A három korosztály vidéki útjáról szóló műnek főleg atmoszférikus ereje, derűs humora, színészvezető eredetisége dicsérhető. Az eddigi pálya csúcsa A Hídember (2002), a haza- és hídépítő Széchenyi István és kora film-regénye, mely hősét "a szív-agy harmónia megvalósítójának" láttatja. A vállalkozás monumentális, a kiállítás különleges, de a darab megosztotta az érdeklődőket - esetenként nem is esztétikai, inkább ideológiai motivációk alapján.

A magyar tollforgatók közül először - még 1945 előtt - Zilahy Lajos vállalkozott a nagy kalandra: a filmrendezésre. Bereményi nem követője és folytatója a polgári irodalom és mozi hagyományainak. Azért vitte többre, mert személyes élményeit és mondanivalóját közüggyé emelte, bizonyos mítoszok és eszmények hátterét sokoldalúan ábrázolta s tehetségesen bánt a kifejezés eszközeivel. Nyugodtan használhatunk jelen és jövő időt is, hiszen újabb tervek foglalkoztatják. Bárhogyan is alakul további filmes pályája, annyit máris elmondhatunk: nézhető, vita- és életképes, izgalmas munkái jelentős fejezetei a hazai kinematográfiának.

(VJ)