JANCSÓ MIKLÓS
A magyar filmművészet élő klasszikusa, aki idén ősszel ünnepli 85. születésnapját, még mindig nem vonult nyugalomba. Változatlan intenzitással forgat, nyilatkozik, politizál, terveket kovácsol. Pályafutása tehát nem ért véget s remélhetően további alkotásokkal fogja gazdagítani a hazai kinematográfiát, hosszú évtizedeinek mérlegét azonban lassan-lassan már megvonhatjuk. Az itt következő méltatás természetesen csupán szerény "előszó", néhány tézis, egy-két értékelési szempont a több tucat címet magába foglaló oeuvre megközelítéséhez.
A biográfiai adatok: A rendező 1921. szeptember 27-dikén született Vácott, erdélyi család gyermekeként. Édesapja székely parasztok leszármazottja, kormánybiztos, illetve főszámvevő volt. Édesanyja román származású. Székesfehérvárott érettségizett. Hamar bekapcsolódott a cserkész-mozgalomba. Néprajzot és művészettörténetet is tanult az egyetemen, de jogi diplomát szerzett s rövid ideig ügyvédbojtárként tevékenykedett. Néhány hónapig katonai szolgálatot teljesített, majd belépett az illegális Parasztpártba. 1945 után lelkes népi kollégistaként vetette be magát a mozgalmi életbe. Hamar szerelembe esett a filmmel, ambícióit Balázs Béla is támogatta. A Színház- és Filmművészeti Főiskolán 1951-ben végzett. Bekerülve a gépezetbe először híradózott, dokumentumfilmeket készített: beállt a sorba, elfogadta a hivatalos ideológiát és a játékszabályokat. Művészekről gyakran szokták mondani, hogy már zsengéikben megmutatkozott a későbbi érett mester, ez azonban az ő esetében egyáltalán nincs így. Jancsó Miklós korai kísérletei a kor pecsétjét viselik magukon: didaktikusak, sematikusak, a tehetség kirobbanó jegyeit nem tartalmazzák. Játékfilmes bemutatkozása (A harangok Rómába mentek) sem keltett feltűnést. Eggyel több rendező állt sorompóba, ennyi történt. Még a második vállalkozása, a Három csillag egyik epizódjának realizálása sem hozza meg számára az igazi elismertséget. Az Oldás és kötésre már mindenki felfigyel. Az Így jöttem-re még inkább. Aztán megszületik a Szegénylegények, mellyel az akkor negyvennegyedik esztendejét taposó rendező egy csapásra a világ érdeklődésének homlokterébe kerül.
Innen kezdve nyitott könyv az élete.
Sok filmet forgatott. Opusainak sora több korszakba és ciklusba parcellázható. Rengeteg vitát indukált mondanivalójával és kifejező eszközeivel. Jelenléte a hatvanas évek közepétől állandó szellemi-kulturális életünkben (noha közben hosszú éveket töltött Olaszországban, illetve az Egyesült Államokban).
Kiindulópontnak válasszuk nagyszámú nyilatkozatai közül az egyiket, melyben ars poeticáját lényegre törő tömörséggel fogalmazta meg: "Fanatikusan ragaszkodom egy meghatározott témához, s ez elég ahhoz, hogy filmjeimen keresztül sose kerüljek nagyobb közönséggel kapcsolatba. Mindig megragad az emberek hatalomgyakorlása a társadalomban, és érdekelnek a forradalmi és elnyomó tendenciák, s ezek éppenséggel nem valami hálás témák. Nem csodálkozom azokon az embereken, akik az élet szelídebb és kellemesebb oldalaihoz vonzódnak, de én például soha nem forgatnék szerelmesfilmet. Nem tudom, miért - lehet, hogy ebben hazám, családom és a magam története játszik közre. Anyám román volt, apám magyar, s így már gyermekkoromban egy sor politikai, társadalmi és nemzeti ellentmondásnak voltam szemtanúja. Nyugtalan világban nőttem fel és mindenütt azt látom, mennyire lehetetlennek tűnik úgy élni, hogy mások jólétének rovására gyakoroljuk a hatalmat, s ugyanakkor tiszteletben tartsuk a szabadságot."
A személyes élmények és tapasztalatok alapján kikristályosodott koncepció legendásan hosszú snittekben, dinamikus kameramozgásokban, ismétlődő szimbólumokban, pattogó mondatokban manifesztálódik. Jancsó Miklós rendszerint összeszokott csapat-tagokkal dolgozik együtt (néha váltogatva az összetételt). Közösen alakítgatták darabjaik építményét "egypetéjű ikertársával", a már eltávozott Hernádi Gyulával, kameráját előbb tartósan Somló Tamásra, később Kende Jánosra bízta. Mostanában Grunwalsky Ferenc a képcsináló társa. Többször szerepelt nála Madaras József, Kozák András, Balázsovits Lajos, Cserhalmi György, de stábjában mások is "bérletet" váltottak a közös munkához.
Ahhoz, hogy Jancsó Miklós helyét meghatározhassuk, néhány, ellene hozott vádpontot kell tisztáznunk. Fixa ideáját előbb meghatároztuk: ha valaki gyakran és következetesen jár körül egy témakört, az nem bűn, hanem erény. Az a kérdés, képes-e a problematikát "teríteni", a problematikát variálni. Válaszunk: igen, képes. Nyelve, stílusa, jelképrendszere, koreográfiája megmerevedett - így szól egy másik elmarasztaló dohogás. Ezzel az ítélettel is vitatkoznunk kell. A művész filmjei nem unisono produktumok, többször is "kilépett önmagából". Hogy szabadon kezeli történelmi forrásait, anakronizmusokra ragadtatja magát, nem fordít figyelmet a naturális hűségre? Tagadhatatlan, de hát nem is tekintette soha feladatának az események dramatizálását. A Fényes szelek nem NÉKOSZ dokumentáció, a Magyar rapszódia pedig nem Bajcsy Zsilinszky Endre életrajz-füzér.
Tévedés ne essék, nincs szándékunkban J.M.-et szentté avatni. A Szegénylegényekkel kezdődő sorozata a legértékesebb. Olasz éveinek is izgalmasan érdekes a hozadéka. Későbbi periódusai ezzel szemben korántsem egyenletesek. Előfordult, hogy ismételte önmagát, "őszikéiben", melyek megosztották a publikumot, kevés a nóvum, néha mintha egyhelyben járna. Mindemellett szemléletének eredetiségét, formateremtő leleményeit, iskolaszervező jelentőségét senki sem vonhatja kétségbe.
Hadd emeljünk ki néhány filmet művei piramisából. Az Így jöttem nemzedéki önvizsgálat a "felszabadulásról" két fiatal, egy orosz és egy magyar barátságának tükrében. Nem hagyományos ünnepi tiráda, nyilván ezért okozhatott riadalmat "odafent". A Szegénylegények vitathatatlanul az életmű csúcsa. Érdeme és erénye szuggesztív megjelenítő ereje, józan realizmusa, atmoszférájának hitelessége. A Csillagosok, katonák szintén szokatlan történet - a polgárháborúról. Mivel koprodukciós vállalkozás, a szovjet partnerek néztek rá görbe szemmel. A Szerelmem, Elektra - variáció képes beszédre. A szürreális mozzanatokat tartalmazó cselekmény a forradalmi gondolat apoteózisa. A Szörnyek évadja - látomás a káoszról. A késői víziók közös nevezője: "minden egész eltörött", hiányzik az iránytű, eluralkodott a társadalomban a bizonytalanság. Anno azért is bírálták a rendezőt, mert főleg távoli korok, hősök, konfliktusok ihlették meg. Aztán eljutott a mához. Kapa és Pepe, kedvenc bohócai szájába adja gunyoros-keserű konklúzióit. Ha a szöveget alaposan szemügyre vesszük, megállapíthatjuk: nincs bennük hurrá-optimizmus.
Végigpillantva a filmográfia tételein, említést kell tennünk arról, hogy szerzőnk teremtő energiáit gyakran kamatoztatta dokumentumfilmek, etűdök, televíziós játékok stb. készítésére. Volt egy hosszabb ideig tartó színházi korszaka is. Írásai rendszerint rövidek, de valősek. Szenvedélyes állásfoglalásai progresszív elkötelezettségének, szüntelen naprakészségének, friss fogékonyságának bizonyítékai.
Végül egy kérdés. Hogyan kapcsolódik a sorozatunk keretében vetített két film az 1956-os problémakörhöz? Közvetve (Jancsó nem örökítette meg az eseményeket külön filmben, maga az októberi napokban Kínában tartózkodott, személyes tapasztalatai nincsenek). A Szegénylegények a diktatúra sátáni gépezetéről, tehát a népfelkelést kiváltó mechanizmusról szól, a Fényes szelek pedig bizonyos eszmei-filozófiai felfogásokról, stratégiai-taktikai manőverekről, politikai taktikákról. Ilyenformán a rendező azzal is gazdagítja a forradalom kimeríthetetlen témáját, ha a drámák más szegmentumokat világítanak meg a társadalmi robbanásokból.
(VJ)
