Az 1956-os forradalomról és annak 50. évfordulójáról szóló hírek a sajtóban

2006. november 17 - november 24. között

2006. november 17. (MTI)

Ipolytarnóc - a polgármester szerint tabutéma a faluban az 1956-os forradalom

A Nógrád megyei Ipolytarnóc polgármestere arra kérte a község lakóit, írják meg visszaemlékezéseiket, hogy ötven év elteltével végre kiderüljön, mi történt a faluban 1956. november 14-én; a polgármester a pénteki megemlékezés előtt az MTI-nek elmondta: végül egyetlen írást sem kapott.
Szabó Tibor elmondta: a falu hangulatára évtizedeken keresztül rányomta a bélyegét az 1956. november 14-i lövöldözés, amelyben egy karhatalmista életét vesztette. A forradalom leverése után 14 embert, köztük nyolc ipolytarnócit bebörtönöztek, a helyi nemzetőrség parancsnokát pedig életfogytig tartó szabadságvesztéssel büntették.
A faluban sosem volt beszédtéma a karhatalmisták által megszállt laktanya ostroma, és úgy látszik, ez még mindig tabu - tette hozzá.
Közölte: az 50. évfordulón egy évtizedekig fiókban tartott visszaemlékezést olvasnak fel.
A megyei levéltár által adott 1996-ban kiadott, 1956 Nógrád megyei kronológiája és személyi adattára című könyv leírja: november 10-én karhatalmisták szállták meg az ipolytarnóci laktanyát, majd leszerelték a határőrszolgálatot adó nemzetőröket. November 14-én a község népe a tanácsháza előtt követelte a karhatalmisták távozását, majd a tüntetők a laktanyához vonultak.
Ezután került sor a laktanya ostromára, s arra a lövöldözésre, amelynek során Albert Pál Gyula karhatalmista életét vesztette.

2006. november 17. (MTI)

Román, magyar, bolgár, szerb, macedón és lengyel előadók beszéltek Bukarestben 1956 utóéletéről

Román, romániai és magyarországi magyar, valamint bolgár, szerb, macedón és lengyel előadók beszéltek pénteken egy bukaresti konferencián arról, hogy országaikban milyen események és társadalmi folyamatok követték az 1956-os magyarországi forradalmat.
A kétnapos eseményt a bukaresti és a szófiai Magyar Kulturális Intézet, a Román Kulturális Intézet és a Lengyel Intézet közösen szervezte, mégpedig ez utóbbi kettőnek az épületében. Beke Mihály András, a bukaresti Magyar Kulturális Intézet igazgatója az MTI-nek elmondta: a kerekasztal-értekezlet célja az volt, hogy az előadók bemutassák, milyen kihatásuk volt 1956 végén a budapesti megmozdulásoknak nemcsak Magyarországon, hanem néhány más közép-európai országban is. A rendezvényen bulgáriai, macedóniai, lengyelországi, szerbiai és magyarországi történészek, újságírók, politológusok, a tudományos és kulturális élet személyiségei vettek részt.
Arató György, a szófiai Magyar Kulturális Intézet igazgatója az MTI kérdésére elmondta: Romániában sokkal előbbre tart már az 1956 utáni események feldolgozása mint a többi említett országban. Az előadók levéltári anyagok alapján beszéltek például a forradalom utáni megtorlásokról, akárcsak a közéletben beindult új folyamatokról.
Előadást tartott Bíró Béla, esztéta, politológus, a csíkszeredai Sapientia Egyetem előadótanára, Stark Tamás, az MTA Történettudományi Intézetének tudományos főmunkatársa, Szimo Mladenovszki professzor, a Szkopjei Egyetem történelmi tanszékének vezetője, Vladimir Popin szerbiai újságíró, Iszkra Baeva, a Szófiai Tudományegyetem új és legújabb kori történeti tanszék docense. Pomogáts Béla irodalomtörténész, a Magyar Írók Szövetségének volt elnöke nem volt ugyan jelen, de előadását felolvasták.
A rendezvényen beszélt kutatásairól Lukasz Jasztrzab, a poznani Adam Mickiewicz egyetem Történelmi Intézetének professzora és Ranko Koncsar, az újvidéki Vajdasági Múzeum igazgatója, a bölcsészkar történettudományi tanszékének korábbi vezetője is.

2006. november 18. (MTI)

Lovagkeresztet kaptak A szabadság vihara című film alkotói

A Magyar Köztársasági Érdemrend Lovagkeresztje kitüntetést nyújtotta át A szabadság vihara (Freedom's Fury) című 56-os dokumentumfilm rendezőjének és operatőrének a washingtoni magyar nagykövet az amerikai fővárosban tartott péntek esti díszbemutatón.
A kanadai-amerikai alkotópáros, a forgatókönyvíró-rendező Colin Gray és testvére, az operatőr Megan Raney Aarons az Uptown filmszínházban vehették át a rangos elismerést Simonyi Andrástól.
A Washington egyik leghatalmasabb (12 méter magas, 21 méter széles), hajlított felületű vetítővásznával büszkélkedő premiermoziban nagy tapssal fogadta a több mint 800 fős közönség a filmet. A magyar nagykövetség ezzel a filmbemutatóval zárta az 56-os forradalom 50. évfordulója alkalmából rendezett megemlékezések sorát.
"Ez a film szerelmes levél a vízipólóhoz és az 56-os magyarok hősiességéhez...ha van valamilyen üzenete ennek a filmnek, akkor az a remény üzenete" - fogalmazott Colin Gray rendező a vetítés után, amelyre a washingtoni politikai, kulturális és gazdasági elit több jeles képviselőjét meghívták. A vendégek között volt Tom Lantos kongresszusi képviselő, Carlos Gutierrez kereskedelmi miniszter és Nancy Brinker korábbi budapesti amerikai nagykövet.
Gray elmondta, nincsen magyar kötődése, de kanadai középiskolás éveiben lelkes vízilabdázóként sokat hallott a magyar csapat legendás teljesítményeiről, és a film elkészítésének gondolata több mint húsz éve foglalkoztatta.
Külön a bemutatóra Hollywoodból Washingtonba érkezett Lucy Liu, aki Amy Sommer, Quentin Tarantino és Andrew G. Vajna mellett a film producere volt. Az ázsiai-amerikai filmsztár, aki egyben az UNICEF tiszteletbeli nagykövete, arról beszélt, hogy "a szabadságért meg kell küzdeni, soha nem szabad adott dolognak tekinteni, és a jövendő nemzedékek remélhetőleg emlékezni fognak arra, hogy vérrel, szeretettel, szenvedéllyel harcolták ki". Lucy Liu 1956-os ezüst emlékérmet vett át a nagykövettől.
A film a magyar forradalom küzdelmét állítja párhuzamba az 1956 őszén Melbourne-ben rendezett olimpia legdrámaibb versenyével, a magyar és a szovjet vízilabda-válogatott összecsapásával. A versenyen, amelyet az utókor az egyik legvéresebb vízipóló meccsként tart számon, a magyar sportolók 4:0-ra győztek a szovjet csapat felett, egyfajta revánsot véve a szovjeteken a forradalom leveréséért. Az alkotás a magyar csapat sztárja, a ma Kaliforniában élő Zádor Ervin 50 évvel ezelőtti útját dokumentálja. A 90 perces film narrátora a hétszeres olimpiai bajnok úszólegenda, Mark Spitz.
A Szabadság vihara az Egyesült Államokban tavasszal, a New York-i Tribeca filmfesztiválon debütált. Mint az MTI az alkotóktól megtudta, a filmet hamarosan elindítják az Oscar-jelölés útján.

2006. november 18. (MTI)

Lucy Liu szerint a szabadság nem jár automatikusan

A szabadságért küzdeni kell, nem olyan érték, ami az embernek automatikusan jár - nyilatkozott Lucy Liu filmszínész-producer az MTI-nek A szabadság vihara (Freedom's Fury) című 56-os dokumentumfilm nagy sikerű washingtoni díszbemutatója után.
A The Sibs művésznéven ismertté vált kanadai-amerikai alkotópáros, a forgatókönyvíró-rendező Colin Gray és testvére, az operatőr Megan Raney Aarons filmjét nagy tapssal fogadta a közönség az Uptown filmszínház péntek esti bemutatóján.
"Amit meg kell mutatni a mai fiataloknak, az a küzdelem a szabadságért" - fogalmazott a kínai származású hollywoodi sztár, aki olyan filmek főszereplője volt, mint például a Charlie angyalai vagy a Kill Bill.
Liu - aki Amy Sommer, Quentin Tarantino és Andrew G. Vajna mellett a film producereként jegyzi a dokumentumfilmet - hozzátette, hogy a magyar fiatalok 1956-ban életük kockáztatásával vívtak esélytelen harcot azért, amiben hittek. A mai fiatalságnak mindig emlékeznie kell arra, hogy a szabadság, a szavazás joga nem adott.
"Ha valakinek joga van szavazni, el kell mennie szavazni, ha szólásszabadság van, élni kell vele" - fogalmazott a színésznő, aki az UNICEF tiszteletbeli nagykövete, és külön a bemutatóra utazott Hollywoodból Washingtonba. Lucy Liu elmondta, hogy még nem járt Magyarországon, de feltétlenül el szeretne utazni oda.
Arról is beszélt, hogy szerinte a szabadságot nem lehet egyetlen országra sem rákényszeríteni. A szabadságnak belülről kell jönnie, az embereknek vágyniuk kell rá. Tiszteletben kell tartani például Irak kultúráját, az ott élő emberek gondolkodásmódját, azt, amiben hisznek. Lehet, hogy a nyugati értelemben vett szabadság egyes népek számára börtön; nem lehet a kapitalizmust egyik napról a másikra egy idegen országba áttelepíteni - mondta.
A forgatókönyvíró-rendező Colin Gray a film bemutatója után elmondta, hogy mindenképpen az igazságot akarták filmre vinni, azt, ahogyan az 50 évvel ezelőtti vízilabdameccs lezajlott. A viszonylag hosszúra nyúlt történelmi bevezetés a történet pontos megértését szolgálja.
Kifejtette, hogy két igazán nagy kihívás volt számukra a film készítésekor. Az egyik az október 25-i, a parlament épülete előtti mészárlás, amikor több mint száz embert megöltek és háromszáz tüntető megsebesült. Kevés videofelvétel maradt fenn arról a napról, és különböző visszaemlékezésekből kellett összerakniuk az eseményeket.
A másik kihívás a Zádor Ervint ért ütés ábrázolása volt. A melbourne-i olimpián 1956. december 6-án rendezték meg a magyar-szovjet vízilabda-elődöntőt. Az indulatokban bővelkedő meccs végén a magyarok kiválósága, Zádor Ervin súlyosnak látszó sebet kapott, felrepedt a jobb szemöldöke. A medence vizét vörösre festette a vér, elszabadult a pokol. A játékosok verekedése, a közönség tombolása miatt a mérkőzést idő előtt le kellett fújni. A rendkívüli mérkőzés híre és a vérző fejű Zádor Ervinről készült fotók bejárták a világsajtót.
Colin Gray elmondta, keresték az archívumokban azt a jelenetet, amikor az egyik szovjet vízilabdás fejbevágta Zádort, de sehol nem bukkantak a nyomára. Óriási kihívás volt számukra ennek a drámai pillanatnak az újrateremtése, hiszen tulajdonképpen ez a film csúcspontja - mondta, hozzátéve, hogy az olimpia után néhány csapattársával Nyugatra disszidált, ma Kaliforniában élő Zádor Ervin a film főhőse.
A szabadság vihara a magyar forradalom küzdelmét állítja párhuzamba a magyar és a szovjet vízilabda-válogatott összecsapásával. A versenyen, amelyet az utókor az egyik legvéresebb vízipóló meccsként tart számon, a magyar sportolók 4:0-ra győztek, egyfajta revánsot véve a forradalom leveréséért.

2006. november 18. (Kisalföld)

Filmbemutató a rendezővel

Tizenhét évvel a Vérrel és kötéllel című alkotás után Erdélyi János rendező újabb dokumentumfilmet forgatott Sortűz után címmel az 1956-os mosonmagyaróvári tragédiáról. A mozit szerda este a kulturális központban levetítették, majd kötetlen beszélgetés következett az alkotó és a közönség között.
A színházteremben néma csend honolt, a sorok között helyet foglaló emberek közül voltak, akik aktív átélői voltak a forradalom reményteli, aztán fájdalmas napjainak, s akadtak szép számban olyanok is, akik évtizedekkel a történtek után születtek. Mindannyiukban közös volt azonban ott szerda este a kulturális központban: a tisztelet, a ma sem szűnő döbbenet és a fejekben sorjázó, megválaszolatlan kérdések.
Erdélyi János Zsigmond Dezsővel 1989-ben forgatott dokumentumfilmet az 1956-os mosonmagyaróvári tragédiáról Vérrel és kötéllel címmel. A forradalom fél évszázados jubileuma kapcsán tavasszal Erdélyi újra kamerákkal érkezett a városba. A Sortűz után című film elkészítésének az évforduló mellett az is oka volt, hogy 1989-ből előkerültek olyan tekercsek, melyeket elveszettnek hittek. Például, amikor Dudás Istvánnal találkoztak Kiskunhalason a mosonmagyaróváriak. Jelenetek láthatók továbbá a moziban a Dudás-perről, arról, amikor az egykori parancsnokot a laktanya helyszínén szembesítik az óváriakkal, azok állításaival. Végezetül pedig az egykori túlélők szólalnak meg ma arról, hogy 17 évvel a rendszerváltás után máig nem történt meg a forradalom erkölcsi rehabilitációja. Mint ahogy Gábor Józsefné, a mosonmagyaróvári '56-os Egyesület elnöke a többiekkel egyetértésben kijelenti: majd két évtized óta csak annyi változott a megítélésben, hogy már lehet beszélni a tragédiáról.
A filmvetítést követően Erdélyi János rendezővel Böröndi Lajos, a kulturális központ igazgatója és a közönség beszélgetett. Az itt elhangzottakról lapunk november 22-i számában részletesen beszámolunk.
A "Sortűz után" című filmet november 19-én, vasárnap este 9 óra 35 perckor vetíti a Hír Televízió.

2006. november 18. (Népszabadság)

Kellő távolítással és elidegenítéssel

Eltékozoltuk 1956 megünneplésének lehetőségét. Magyarország vesztett 2006. október 23-án. Mennyi marad meg az évfordulóra kiadott könyvekből, cikkekből - ki tudja? Valószínűleg nagyon kevés. Ha 1989 előtt 1956-ot a rendszer se lenyelni, se kiköpni nem tudta, hanem fuldoklott tőle, azóta le is nyeltük, ki is köptük. 1956-ot újra befödi a közöny és az érdektelenség pora. És az enyhe bűnbánat, a halk szégyenkezés, hogy a por fölkavarodott, s tragikomikus bohózattá vált 1956 utcai "újrajátszásával".
A kevés megmaradó könyv között lesz Kende Péter szikár, érzelemmentes, magyarázó esszékötete. Kötelező olvasmány gimnazistáknak és egyetemistáknak. Talán ennyit kell tudni és érteni - nem többet, nem kevesebbet 1956-ból. Francia, aroni, érvelő, építőkockákat forgató, egymáshoz illesztő politikafilozófiai elemzés, Bibó egyensúlyozó, a szempontokat a maga súlyán tartó stílusával. Raymond Aron - szellemű az építkezés, a könyv makroszkopikus kérdései - forradalom volt-e a forradalom, miért éppen Magyarországon tört ki, mi lett volna, ha nincs, s mi történt volna, ha győzedelmeskedik, ki vezette, s vezette-e valaki -, Bibó István-modorúak a mikroszkopikus válaszok, amelyek az eseményeket, az intézményeket és a személyiségeket téglaként és gerendaként az épületbe illesztik. Igen, ezek a fő kérdések, ez a tárgy maga: az '56-jelenség. Kende pontosan úgy jár el, mint Bartók vagy Kurtág, amikor saját szerzeményeiket játsszák: kellő távolítással, elidegenítéssel. A személyes hangsúlyok csak azt jelzik, hogy a hangok és csendek végtelen árjából éppen ezt, és szigorúan ezt emelem elétek.
Mi volt 1956? Forradalom, szabadságharc, népfelkelés, polgárháború? Ez érdekelte már akkor is Camus-t és Aront, Szabó Zoltánt és Fejtő Ferencet. A forradalomhoz osztályok, rétegek, társadalmi csoportok egymás elleni, hatalomért folytatott harca társul. 1956-ban azonban a nép a totalitárius hatalom ellen kelt fel. Erre alkalmazza Aron, és fogadja el Kende az "antitotalitárius forradalom" meghatározást. Ám számba kell vennünk Albert Camus és Isaiah Berlin megfontolásait is, akik a forradalom kifejezést fönntartják a társadalmi csoportok egymásközti összeütközésére, és az októberi jelenséget révolte-ként, "protest révolte"-ként, vagyis felkelésként, tiltakozó népfelkelésként írják le. Ezt veszi át Szabó és Fejtő (aki könyvének címében is az insurrection, az uprising kifejezést használja), s tudjuk, hogy a köznapi magyar használatban legalább annyira elterjedt a felkelés, felkelő, mint a forradalmár.
"Azzal a propozícióval állok elő, hogy annak idején, a parlament előtt, október huszonharmadikán este a sokaságban az egyes ember arra eszmélt, hogy maga van. Emberek közt, egyedül a maga döntéseinek végrehajtója lett. A maga ura. Az egyéni döntések spontán eredménye, hogy az egyén embertársak közé kerül, a maga választotta helyen, közös ügybe. Je me révolte, donc nous sommes. Magyarán én fellázadok, tehát mi vagyunk, vagy én szembeszegülök, tehát mi vagyunk." - írja Szabó Zoltán. Itt a harc meghatározója nem valamely konkrét gazdasági és társadalmi érdek, a felkelők összekapcsolója nem közös származás, élethelyzet, vallási, nemzeti összetartozás, hanem az emberi méltóság, a hatalom által mindenkit sújtó emberi sérelmek. "Nemzeti sérelmek az emberben a magyart csakugyan érték, hetente többször az előző években és a korábbi évtizedekben. De mi volt a sebzőbb, a súlyosabb? Az-e, ami az emberben a magyart érte, a nemzetbelit? Vagy az, ami a magyarban az embert érte? Attól tartok, hogy az utóbbi. Mintha az emberek keltek volna fel, felmentő seregnek azonban nyomban megjelent az, ami nemzetbeli bennük is." Szabó hozzátehetné, hogy segédcsapatként csatlakozott bennük az elnyomott és kizsarolt munkás, a szabad szótól és alkotástól eltiltott értelmiségi, a bennük lakozó csalódott kommunista és megalázott katolikus. De nem akarom fölrúgni a "forradalomkurzus" közmegegyezését, csak ide jegyzem, hogy a revolt és az uprising, a felkelés nem kisebbíti ötvenhat jelentőségét, nem félénk pozsgaysta beismerés, hanem sokak által végiggondolt elméleti lehetőség.
Miért Magyarországon tört ki? Mindenképpen helyes Kende válasza: 1945-ben a többi kelet-európai országok területeket nyertek, Magyarország veszített. Tizenöt évvel '56 előtt, 1941-ben Magyarország - később országvesztőnek minősülő politikával - a legnagyobb közép-európai ország volt, Lengyelország, Csehszlovákia, Jugoszlávia nem léteztek, s a magyar elit, némiképp a társadalom többsége is, úgy érezte, hogy nemcsak Magyarország, hanem a térség vezetésére is hivatott. Ezután az előbb említett országok, félig-meddig szovjet és/vagy kommunista segítséggel visszanyerték szuverenitásukat, és területi kompenzációkban részesültek, hogy azután a szovjet birodalom kültagjává váljanak. Ám Magyarország, területet, szuverenitást és vezető szerepet vesztett. Trianon messze, Párizs közel volt. A magyar társadalomnak másodszor kellett átélnie a vereséget, s a veszteséget.
Mi több, a magyar bűnös nemzetté lett szomszédai szemében. E szomszédai közül kettő - Ausztria és Jugoszlávia -, vágyott modellek is voltak. Nehéz volt elfogadni, hogy miért ne lehetnénk osztrákok, mi különböztet meg bennünket tőlük. És itt következik megint a bennünk sértett ember: nem magyarok és osztrákok, nem finnek és szlovének, hanem egyformán emberek vagyunk, akiknek jár szabadság, jog, tisztességes szó, méltányos viselkedés, meleg lakás, hús a boltban. (Zárójelben jegyzem meg, hogy a csehek és szlovákok ekkor ugyanolyan életformafölénnyel néztek le ránk, mint mi, magyarok 1980-81-ben a lengyelekre, mert jobban éltek, mint a magyarok vagy a lengyelek.)
Kende Péter rákérdez a nemzetközi tétre: mekkora és milyen szerepet játszott Magyarország a szovjet-amerikai játszmában? Az érvek és nyilatkozatok ismertek, többet majd az amerikai kormányzati iratok és a szovjet archívumok feltárása után tudhatunk. Kende szerint 1956 írta meg az igazi jaltai szerződést, ekkor fogadták el a felek kölcsönösen az érdekövezeteket. Azt hiszem, hogy a helyzet ennél bonyolultabb. Nehéz belátnunk, hogy az Egyesült Államok világosan figyelmeztette Lengyelország esetében a Szovjetuniót, hogy nem fogadja el a katonai beavatkozást, és belső megoldást akar. Az amerikai diplomácia Poznan után napi erőfeszítéseket tett, hogy a szovjeteket eltántorítsa a beavatkozástól - részben ezért nem figyeltek Magyarországra -, és ezt a szovjet vezetés kénytelen-kelletlen el is fogadta. Anélkül, hogy doktrínaként akarnánk nevezni, de Eisenhower és Dulles figyelmeztetése, hogy a lengyel belügyek nem oldhatók meg szovjet-orosz katonai erőkkel, végig élt a szovjet - amerikai - lengyel viszonyban 1989-ig. Ellenben sem Magyarország esetében 1956-ban, sem Csehszlovákia esetében 1968-ban, az Egyesült Államok nem kezdett tárgyalásokat a szovjet be nem avatkozásról. Sőt, semmilyen tárgyalásokat nem kezdeményeztek, mindössze üzeneteket küldözgettek. Magyarország ügye soha nem került az amerikai-szovjet tárgyalások közé. Értenünk kell azt a finom, de nagyon is lényeges különbséget, hogy egy országgal, amelyik a mi táborunkhoz tartozik, elbánhatunk-e fegyveresen, vagy csak a saját nemzeti eszközeit engedjük-e használni. A lengyelek stratégiailag fontosak, mi, magyarok, pedig lényegtelenek voltunk.
A szovjet beavatkozásnak viszont komoly tétje volt az úgynevezett szocialista világrendszerben. Nem véletlen, hogy Hruscsov nem tárgyalt az amerikaiakkal, de egyeztetett mindenekelőtt a kínaiakkal, a jugoszlávokkal és a lengyelekkel, valamennyi Varsói Szerződés-tagállammal. Moszkva részéről a fegyveres beavatkozás a kommunista eszmére hivatkozva három fontos kérdést vetett fel: 1. Jogosult-e Moszkva egyedül dönteni a kommunizmus nevében bármely kommunista országról, és intervenciót végrehajtani, vagy köteles kikérni a többiek, mindenekelőtt Peking és Belgrád hozzájárulását (ezt ma unilateralizmus és multilateralizmus vitájának neveznénk). 2. Egy vagy több központja van-e a szocialista tábornak, és azoknak lehet-e eltérő modellje a szocializmus szovjet modelljétől? 3. A tábor közös biztonsági - nukleáris -, gazdasági és politikai integrálódás felé tart a NATO és az európai közösség mintájára, vagy tovább megy a nemzeti kommunizmusok felé?
1956-nak éppen az a jelentősége, hogy a modell alapkérdéseit vetette fel, és a fenti kérdésekre adott válaszok a centrifugális és nem a centripetális erőket növelték. Hruscsov egyeztetett ugyan a magyar intervencióról a többiekkel, de esze ágában sem volt elismerni Mao, Tito vagy Gomulka egyenrangúságát, és bevonni Pekinget, Belgrádot vagy Varsót a tábor vezetésébe, a szovjet - amerikai tárgyalásokba. Moszkva fenntartotta magának az egyetlen központ rangját, s nem akarta az atomfegyvert megosztani Mao Kínájával. Ha Szuez atlanti válságot robbantott ki Amerika és a nyugat-európai nagyhatalmak között, hogy ki, milyen feltételek között vezeti a Nyugatot, Budapest kommunista vezetési válságot okozott a Szovjetunió és Kína, illetve Jugoszlávia között. A hruscsovi Szovjetunió se kelet-európai integrációt nem engedett a nyugat-európai mintájára, se önálló ázsiai szocializmust. Integrációk helyett nemzeti kommunizmusok belső és külső versengése indult el, amelyet a szovjet birodalom egyre nehezebben tudott saját keretei között tartani. Nemcsak a kádárizmus 1956 "örököse" a maga eltérésével a szovjet modelltől, hanem a maói antiszovjet kínai kommunizmus és az erre épülő Teng - féle birodalmi piaci rendszer éppúgy, mint a hatvannyolcas Csehszlovákia, vagy - tetszik, nem tetszik - Ceausescu román kommunizmusa. 1956 felborította a szocialista tábor és modell belső egyensúlyát, amit azután soha nem sikerült helyreállítani. Ennek hatása pedig sok tekintetben fontosabb, mint a két világrendszer harca.
A Kende-könyv fontos kérdéseket vet fel a Kádár-rejtéllyel, a Kádár-kori társadalmi viselkedéssel kapcsolatban. Ha okkal-joggal feltételezi, hogy Nagy Imre nélkül egészen más lett volna 1956, úgy természetes módon kell feltennünk a kérdést: mi lett volna, ha Kádárt nem sikerül Budapestről Moszkvába vinni, vagy Tito nem áll mellé, és Münnich Ferencet bízzák meg a szovjetek a vezetéssel? Milyen lett volna a Kádár nélküli megtorlás, konszolidáció, a kádártalan kommunizmus? Mi lett volna a magyar helyzet 1965-ben és 1980-ban, ha nem egy törvénytelen gyerek, melós, kisemberekre figyelő, nagyokra gyanakvó politikus irányítja az országot? "Mikor kezdődik egy forradalom másnapja?" - kérdezte Eörsi István magától, tőlünk. "Zelk Zoltán megkért, hogy nézzek ki az ablakon, ott vannak-e még az oroszok. >>Miért nem nézel ki te?<< - kérdeztem. - >>Lőnek!<< - válaszolta felháborodva. A másnapot és a másnap másnapját tehát nem bírom megkülönböztetni egymástól." De ez már egy másik Kende Péter-esszé tárgya lehet.

Kende Péter: Eltékozolt forradalom? Új Mandátum Kiadó, 2006.

2006. november 18. (Népszabadság)

Vigyázó szemüket Budapestre vetették

Északi szomszédainknál tulajdonképpen a magyar forradalom fél évszázados évfordulója sarkallta a történészeket arra, hogy az eddiginél jóval alaposabban tárják fel azt a visszhangot és hatást, amelyet ez a világpolitikai jelentőségű nekifeszülés váltott ki a néhai Csehszlovákiában.
Az eddig megjelent tanulmányok ugyanis összegzésképpen jórészt annyit állapítottak meg, hogy ebben az országban (és az egykori Német Demokratikus Köztársaságban) magasabb volt az életszínvonal, mint az úgynevezett szocialista tábor többi államában (az idősebbek még emlékeznek azokra az időkre, amikor álmaink netovábbja az volt, hogy évente legalább egyszer eljussunk "cseszkóba" melegítőt, sportcipőt, ipari cikkeket vásárolni). Ezért szociális eredetű tiltakozást itt abban az időben tulajdonképpen nem tapasztaltak. Csehszlovákiában az ötvenes években leginkább azok elégedetlenkedtek, akik még emlékeztek az első köztársaság demokratikus viszonyaira. Velük együtt pedig a fiatal értelmiségiek és az egyetemisták zúgolódtak - különösen Sztálin halála után - a dogmatikus, mindenben a szovjet mintát utánzó rezsim dáridózása miatt. (Közszájon forgott az a vicc, hogy az ötvenes évek cseh főideológusa, Václav Kopeck- akkor is kinyitotta az esernyőjét, amikor a Vencel téren sütött a nap. Úgy értesült ugyanis, hogy Moszkvában zuhog az eső... Szlovákiában még fafejűbbek uralkodtak, ők még esőkabátot is húztak a rekkenő hőségben.) Ezek a tiltakozások azonban távolról sem voltak olyan méretűek és indulatosak, mint Lengyelországban és Magyarországon.
Mostanság elsősorban a somorjai székhelyű Fórum Kisebbségkutató Intézet másfél éve indított tudományos programjának részeredményei révén rajzolódik ki árnyaltabb kép 1956 szlovákiai visszhangjáról. A magyarországi eseményeket - különösen Nagy Imre első miniszterelnökösködésétől kezdve - ugyancsak főleg az értelmiségiek és a fiatalok követték egyre nagyobb érdeklődéssel és rokonszenvvel. A pártfunkcionáriusok pedig fokozódó rémülettel. A legnagyobb figyelem a szlovákiai országrészben nyilvánult meg, egyrészt a földrajzi közelség miatt, továbbá azért, mert ebben a térségben magyarok, illetve a nyelvünket jól beszélő, jelentős számú szlovákok laktak. Mindannyian egyre gyakrabban kapcsoltak a Kossuth rádióra (Csehszlovákiában akkor már minden ötödik családnak volt saját készüléke), illetve vásárolták a Pozsonyban és Kassán árusított magyarországi lapokat. A szlovákiai pártideológusok már 1956 nyarán letiltották a Ludas Matyi, a Béke és Szabadság, a néhány példányban behozott Irodalmi Újság, szeptembertől pedig már a Szabad Nép árusítását is, mert népidemokrácia-ellenesnek, ideológiai szempontból rendkívül veszélyesnek minősítették a közölt cikkek jelentős részét.
Az október végi magyarországi népfelkelést nagy riadalommal fogadta a csehszlovákiai pártvezetés, amely azonnali beavatkozást sürgetett Moszkvában. Felvetették azt is, hogy a harmincas évek második felében a spanyolországi nemzetközi brigádban is harcoló Fábry István vezetésével csehszlovák alakulatok is "internacionalista segítséget" nyújtanának, de ezt a kezdeményezést Moszkva elvetette. A csehszlovák vezetők közvetett támogatása ezek után abban nyilvánult meg, hogy befogadták és elszállásolták a magyarországi városokból elmenekült kommunista funkcionáriusokat, ávós és katonatiszteket. Szlovákiai magyar politikusok és más propagandisták ügybuzgó közreműködésével pedig Pozsonyban megszervezték a "revizionista, ellenforradalmi" magyarországi sajtó hatásának ellensúlyozására az Új Szó különszámainak és más magyar nyelvű propagandatermék - a szovjet és magyarországi kiszolgálóik céljainak megfelelő - nyomását és túloldali terjesztését. A Szigetközben, Salgótarjánban és más, határ menti településeken több olyan csehszlovákiai aktivistát fogtak el október végén és november elején, akik a zöldhatáron, illetve a Dunán és az Ipolyon illegálisan átkelve csempészték át és terjesztették Magyarországon ezeket a zuglapokat.
A lakosság elsősorban Szlovákiában követte figyelemmel az eseményeket. Ebben az országrészben a dogmatikus csehszlovák pártvezetés 1954-ben zárja börtönbe az úgynevezett szlovák burzsoá nacionalistákat (Gustáv Husákot, a később, 1969-ben hatalomra került és a csehszlovákiai normalizálást szovjet követelésre végrehajtó pártfőtitkárt, továbbá Ladislav Novomesk-t, a neves szlovák költőt, valamint más értelmiségit), s ezzel tovább gerjesztették a félelem légkörét. Simon Attila történész szerint az itt élő magyarokban másfajta félelem is munkált. Alig tíz éve zajlott az úgynevezett lakosságcsere, amelynek következtében csaknem 90 ezer szlovákiai magyart telepítettek ki erőszakkal Magyarországra. (Arra, hogy mennyire sajgott ez a tragédia az érintettekben, a csehszlovák titkosrendőrség jelentései is bizonyítékul szolgálnak. Ezek szerint a magyar forradalom idején egyre többen rebesgették: Nagy Imre felülvizsgálja a kitelepítéseket, s hazatérhetnek az elhurcolt családtagok, rokonok. Ennek a bizakodásnak természetesen semmilyen reális alapja sem volt.)
A Fórum Intézet kutatásainak eredményeként újabb dokumentumok kerültek elő a magyar forradalommal rokonszenvező megnyilvánulásokról. Amikor a Szabad Kossuth rádióban felhívták a lakosságot, hogy tegyék ki a rádiójukat az ablakba, hogy mindenki értesülhessen a legújabb eseményekről, akkor ezt a kérést számos dél-szlovákiai településen is teljesítették. A Nyitrához közeli Kolonyban a helyi vendéglőben egy szlovák nemzetiségű polgár a magyar forradalmat éltette, majd a többi vendéggel együtt elénekelték a magyar himnuszt. Rövidesen elhurcolták őket a titkosrendőrök, de néhány hetes kihallgatás és elzárás után szabadon engedték, de előzőleg még megfenyegették mindannyiukat. Ezekben a napokban a szlovákiai írószövetség magyar szekciója a budapesti forradalmat támogató nyilatkozatot fogadott el, amelyet azonban az Új Szó és más akkori szlovákiai lap szerkesztősége nem volt hajlandó közölni. Rövidesen beidézték a rendőrségre, és hosszú hónapokig zaklatták a dokumentum szerzőit. Szájhagyomány szerint több dél-szlovákiai városban is rendeztek szimpátiatüntetéseket, ezeknek az írásos bizonyítékait azonban még nem találták meg. Több idős pedagógus emlékszik arra, hogy annak idején néhány kollégáját elbocsátották, mert a tanítási órákon és a tantestületben nyíltan támogatta a magyar forradalmat. A csehszlovákiai pártvezetés annyira megrettent a magyarországi eseményektől, hogy 1956. november 6-án betiltotta az egyetemisták és középiskolások hagyományos pozsonyi lampionos menetét, amellyel az 1917-es orosz szocialista forradalomra emlékeztek. Attól tartottak, hogy a tömeges rendezvény átcsap az éppen eltiport magyar forradalommal rokonszenvező megmozdulássá.
November elejétől a véres budapesti eseményekről a "magyar nép győzelmeként" harsogott a csehszlovákiai média. Ennek ellenére több helyen spontán tiltakozásokra került sor. Losoncon fekete gyászszalagot tűztek ki a magyar gimnazisták, Nagy Imre kivégzése ellen több helyen tiltakoztak, többek között a kassai bányászati főiskolán és más szlovákiai felsőoktatási intézményben. Szlovák értelmiségiek elsősorban az akkori másként gondolkodók fórumában, a Kultúrny Zivot hetilap hasábjain álltak ki a magyar forradalom szabadabb politikai légkört és szólásszabadságot követelő eszméi mellett. Ezek a cikkek tulajdonképpen már az emberarcú szocializmus eszmerendszerét és az 1968-as prágai tavaszt készítették elő, amelynek vezetői példaképnek, számos vonatkozásban okulásként tartották szem előtt a magyarországi forradalmat és tanulságait.

Pozsony, 2006. november

A fiatalasszony 1956. október 26-án éppen Budapestre tartott a csallóközi Nagymegyerről. Korántsem a politika vitte! Azért kelt útra, hogy egy már hetekkel azelőtt titkon leegyeztetett illegális küretet végezzenek el rajta ott. Budapesten ugyanis olcsóbb és persze minden szempontból kockázatmentesebb volt akkor a művi terhességmegszakítás, mint Csehszlovákiában... A határon azonban se ki, se be nem lehetett menni már. A kétségbeesett fiatalasszony hát nem tehetett mást, mint hogy szépen csendben otthon marad. Hogy aztán 1957. május 22-én megszülje ötödik gyermekét, Zsigát... Így született meg Bödök Zsigmond szlovákiai csillagász, több művelődéstörténeti könyv szerzője.

2006. november 18. (Független Hírügynökség - Hírek)

Washingtonban is bemutatták "A szabadság vihara" című filmet

A "Charlie angyalai" és más filmek sztárja, Lucy Liu is részt vett "A szabadság vihara" című film premierjén pénteken Washingtonban, az Uptown Theatherben. A hollywoodi színésznő a dokumentumfilm egyik producereként vett részt a bemutatón, ami az 1956-os forradalom 50. évfordulója alkalmából rendezett megemlékezések záró eseménye volt.
"A szabadság vihara" az 1956-os magyar forradalom küzdelmét állítja párhuzamba a magyar és a szovjet vízilabda válogatott összecsapásával az év őszén Melbourne-ben rendezett olimpiai játékok alatt. A versenyt ez egyik legvéresebb vízi póló meccsként tartja számon az utókor, ahol a magyar sportolók egyfajta revansot vettek a szovjeteken a forradalom leveréséért. A film a magyar csapat sztárja, a ma Kaliforniában élő Zádor Ervin 50 évvel ezelőtti útját dokumentálja. A film alkotógárdájában Quentin Tarantino és Andy Vajna producerként, Mark Spitz hétszeres olimpiai bajnok úszó pedig narrátorként működött közre.
A washingtoni bemutatót Lucy Liu színésznő-producer, Simonyi András washingtoni magyar nagykövet, valamint Colin Gray rendező és Megan Aarons operatőr nyitották meg, csaknem 700 meghívott részvételével. A premier végén a washintoni nagykövet a Magyar Köztársasági Érdemrend Lovagkeresztjét adományozta a két rendezőnek, Lucy Liu producernek pedig 1956-os ezüst emlékérmet adott át - olvasható a szervezők közleményében.

2006. november 18. (Észak-Magyarország)

A béke és emlékezés parkja

Kisrozvágy - Kisrozvágy központjában avatták fel a közelmúltban elkészült Béke emlékparkot. Petraskó Tamás, Kisrozvágy polgármestere ünnepi beszédében elmondta, ez a hely a béke és az emlékezés parkja azon a településen, amely ezer szállal kötődik a honfoglaláshoz. Tíz meghatározó történelmi dátumot rögzít az emlékfal, amelyek a magyar történelem sorsfordító eseményei voltak a honfoglalástól kezdve az '56-os forradalomig. Az emlékparkot megáldották a történelmi egyházak is.

2006. november 18. (Magyar Nemzet)

56-os rekviem az olasz intézetben

Az Olasz Kulturális Intézetben (Bródy Sándor u. 8.) hétfőn este fél nyolckor bemutatják a Németh László Alapítvány által az 1956-os forradalom és szabadságharc méltó megünneplésére kiírt komolyzenei pályázat díjnyertes zenekari művét: Nógrádi Péter Magyar Requiem című darabját.

2006. november 18. (Magyar Nemzet)

Forradalom napról napra

Komjáthy István memoárja: 1956. október - 1957. január (9.) DECEMBER5. A Keletinél is tüntetett a tömeg. Összeütközés is volt. Többen mint szemtanúk mondták el a látott letartóztatást. A Hősök terén két fiatalt. Egy vasutas: magyar tiszt le akarta tartóztatni délután az Izabella és az Andrássy sarkán. Az igaz, szidta Kádárt, s mint ellenforradalmárt akarták elvinni. Asszonyok rohantak a tisztre. Körülfogták. őt is megragadták többen, s elráncigálták a tiszt mellől. Így szabadult. Parázs a hangulat. Nyílt fellépés mindenütt. Rendőrség, katonaság ellen példákkal izgatnak az utcán. Pattanásig feszülnek az idegek. Egy férfi a Marx téren: nem bánom, ha a lakásomat földig rombolják, csak már menjenek. Bizakodás: jönnek az ENSZ-megfigyelők, 17-én jön Hammarskjöld. Egymillió pesti fogadja. Más hír: az ifjúság plakátja előtt csoportosulás. A plakát hírül adja, hogy nem 6-án lesz a katonai fellépés, hanem 16-ára halasztódik. Egy rendőr le akarja szakítani a plakátot. Egy munkás olyat húz a keze fejére, hogy az menten otthagyja a plakátot. Enczi disszidált. Aczél, Méray, Ignotus, Pálvízi vannak már kinn. Írószövetség: szervezik a dokumentumgyűjtést. Lukácsy Sanyi. Tamási cikke eltűnt a faliújságról, a H*yé nem. Eörsi - a munkástanácsokban viták. Bomlás. Szabad Európa: Kelet-Németország. "Kísértet járja be Kelet-Németországot." Petőfi térre ért a tüntetés. Több csoport. Fekete s nemzeti zászlók. 5 harckocsi. Gyalogosok. Szovjet harckocsik álltak a szobor elé. Egy másik tömeg a Parlament felé tartott. A Kilián körül is tüntetés volt. ENSZ: 16-án jön Hammarskjöld. Szabadság tér. Letartóztatás. "Szüntessék meg a deportálásokat! Nagy Imrét akarjuk!" Szabadság téren: "Le az ávósokkal!", "Vesszen Kádár!" Marosán-interjú. A munkástanács mellékkormányszerepet akar játszani. ENSZ-szavazás. Brazília, jugók: amilyen gyorsan csak lehet, meg kellene hívni az ENSZ-megfigyelőket. Görög: Amerika példája. Irán: szovjet obstrukció. Egyesült Nemzetek léte forog kockán. Belgrád: visszautasították a tiltakozó jegyzéket a Nagy-ügyben. "Írott menlevél megsértése." Magyar kormány belügye, mondta a szovjet. Önként ment, mondta Kádár. Nők tüntetése, az ami rádió már tud róla. Lollobrigida olasz sztár világkörútra indult, jövedelmét a magyar ügyre fordítja. N. Y. Times: Magyar nőkről vezércikk. Egy asszony meg is sebesült. Egymillió harckocsi sem törheti meg a magyarokat. Amerika felfüggesztette a kulturális csereprogramot a SZU-val. Angol. Tud a budapesti tüntetésről. "Le Kádárral!" Angol követség előtt. 1000 asszony. Petőfi tér. Szóváltás. Három asszonyt előreengedtek a szoborhoz. Kálvin téren. Szabadság híd közelében. Röplapok: tüntetésre felhívás. Politikai menedékjog-kérelem aláíratását megerősíti egy menekülttől nyert hír. Orosz diákokat, akik tüntettek, kicsaptak (100). A magyar fiatalemberek oroszul agitálják meg a szovjet katonákat. A gyárakban lopják a napot. Egyre nagyobb a türelmetlenség az ENSZ-ben. Kardelj: görög kormányküldöttséget szívélyesen fogadta. Balkán szövetséges. Vicc: Kohn csönget, kéri a liftet, s lejön a III. emelet. Kohn Moszkvában találkozik a szomszédjával. Indignálódva rákiált: Te adtad meg a címemet az oroszoknak? Hír: forint helyett Kossuth lesz. (37 vonalon jár busz.) A 7-es már jár végig. Gazdasági lap: Kós Edit bátyja: a raktárak kiürültek. Ha nem lesz termelés még egy hónapig, márpedig nem lesz, akkor tavaszra infláció lesz. Pusztavámoson kevés szenet termelnek. Tatabányát elárasztották vízzel. Csepel Autógyár áll. Nincs szén. Csak a szobákat fűtik. A Nemzeti körül gyerekjáték-, sapka-, ruha-, óra-, cukorkaárusok. Tatabánya: ha idegen próbál leszállni a bányába, felrobbantják. Keleti Ágnes 3 bajnokságot nyert. Megérkezett az első Vöröskereszt-rakomány az írószövetségbe. Tejkonzerv. Hús. Elek Pistával: nem célravezető a további ellenáll*s. Tóbiás Áron: mégis kihagyták a í48 utáni anyagot. Szirmai István, Kádár sajtótájékoztatója: "Nagy-Szirmai!" Hír: Dohány utca sarkán egy páncélos géppuskását kilőtték, egy másik ugrott a helyére, azt is találat érte. Írók: Tamási Áron nyilatkozatát már ismeri a szabad rádió. Történelmi tévedés volt stb. Menon járt a közértekben, Üllői út táján a járókelők letérdeltek, sírtak a kocsi körül, s úgy könyörögtek. Meghatódva távozott (hír). Kenyérre várók közt meghalt egy lakó. A temetőben ládákban vannak még a halottak (Rákos temető), egy ládát felemelt, s hat csecsemő volt benne. Valamelyik klinikáról kerültek oda. Egy férfi volt az egyik koporsóban, csak szám volt rajta. A gyerekek meg voltak csonkítva. Nyíltan szidják az oroszokat. Gellért téren nagy tömeg vette körül a tankokat, beszélgetés. "Védenek minket." Ma voltam moziban először! Híradó. Pécs. Népi együttes. Lengyel Dénesék; egy Sebestyén nevű munkástanácstagot vittek el. 150 rendőr, vasdorong, szétverték. Az óbudai vasgyárból pillanatok alatt ott termettek. Kül. ker. éjjel 2-kor a Nemzeti Bizottság elnökét vitték el. Dr. Kovács Péter, Országos Néprajzi Múzeum, dokumentumanyaga van. Röpcédula október 31-től. "Magyarok, polgárok, Budapest lakói! Dunántúl népe veletek van! Támogatunk benneteket, tartsatok ki a végsőkig!" Mi atyánk, Hruscsov, ki vagy a Kremlben, átkozzák meg a te neved Moszkvában, azonképpen itt is, de ne vígy minket Szibériába, az örök szabadság honába. Bocsásd el hű testvéreinket, miképpen mi is elbocsátjuk a megszálló csapatokat. Tied a magyar nép, tied a dicsőség, de nem mindörökké! Ámen.

2006. november 20. (Délmagyarország)

Két sztár a Szabadság, szerelemből

A Szabadság, szerelem szegedi diákvetítése után a nézők majdnem egy órán keresztül faggatták a Szabó Karcsit alakító Fenyő Ivánt és a Hanák Esztert játszó Szávai Viktóriát. A színészekkel mi is beszélgettünk. Vikinek a sajtóra is futotta az energiájából, Iván csak röviden, kimérten válaszolt.
Fenyő Iván inkább a nézőkkel beszélgetett

- Mindig ilyen sokat kérdeznek a nézők?
- Nem, ez a mostani jól sikerült. Nagyon jól éreztem magam.

- Melyik a kedvenc jelenete a filmben?
- Egyik jelenetet sem akarom kiemelni. Visszanézni már nem tudom kívülállóként. Amikor forgattunk, akkor sem akartam megkülönböztetni egyiket a másiktól. Mindegyik vagy általánosan nehéz vagy általánosan könnyű, ugyanakkor szerethető jelenet.

- Szabó Karcsi kész lenne feladni az álmait Vikiért. Ön képes lenne ilyesmire?
- Ezt addig nem lehet eldönteni, amíg ilyen helyzetbe nem kerülünk. De a szerelem hatalmas energiákat tud megmozgatni, amiért az ember csapot-papot otthagy.

- Szerepe szerint vízilabdázó. Mennyit kellett gyakorolni ezt a sportot a film kedvéért?
- Két hónapig gyakoroltunk heti négyszer Benedek Tibor és Fodor Rajmund irányításával napi másfél órában. Amennyire a filmhez kellett, megtanultam vízilabdázni, de például tegnap is és ma is úsztam.

- Előző filmje, a Bőrnyakúak miatt katonai kiképzésen vett részt. Mit tanulna még meg szívesen egy film kedvéért?
- Minden jöhet.

- A Szabadság szerelem amerikai szemmel nézve is fogyasztható. Lendületes, akciódús. Külföldi karrierjét segítheti a film?
- Adja isten.

- Tehát az amerikai pálya még mindig cél?
- Majd meglátjuk, hogy mik a célok az életben.

- Nem határozza meg, vagy nem osztja meg?
- Nem osztom meg, de meghatározva sincsenek konkrét pontok, hanem inkább utak és irányok.

- A Dobó Katával forgatott szerelmi jelenet milyen volt?
- Ez egy elég érzékeny jelenet, mindkettőnktől nagyon komoly koncentrációt, odafigyelést, empátiát és toleranciát igényelt. Azt gondolom, hogy jól sikerült.

Szávai Viki triplán kötődik Csongrád megyéhez
Magabiztos, higgadt és öntudatos forradalmárt játszik Szávai Viktória a Szabadság, szerelemben. A fiatal színésznőt arról kérdeztük: Szávai Viki is olyan határozott-e, mint a szerep, Hanák Eszter.

- Bizonyos dolgokban igen, de ilyen végletes helyzetben mint az 56-os forradalom, nem hiszem, hogy fegyvert ragadtam volna. Mozgalmas akciójelenetek jutottak ennek a figurának, de én sokkal szelídebb ember vagyok, és inkább a háttérben húzódtam volna meg. Ez nem jelenti azt, hogy nem vettem volna részt az eseményekben, de azt hiszem, inkább röplapokat osztogattam volna.

Nemcsak mozgalmas akciójelenetek, de látványos halál is a figura sorsa. Eszter egy égő házból próbál kimenteni egy sebesültet, de a tűzben ő is meghal.

- Amikor azt látja a néző, hogy Eszter kijön égő háttal, az nem én vagyok, hanem egy profi kaszkadőr. De minden más az én közreműködésemmel történt. Az előző jelenetet, amikor be kellett menni a füstös, félig lángra gyúlt helyiségbe, én csinálom, és az utolsó képen, szénné égett arccal is én vagyok látható.

Ehhez a jelenethez Vikit négy órán keresztül sminkelték. Az arcára előbb egy zselészerű anyagot kentek, majd erre ragasztottak például neszkávét, mert ez hasonlít leginkább az alvadt vérre.
- Döbbenetes volt, de nem akkor, amikor sminkeltek. Röhögtünk azon, ahogy torzulok, mert az ember a durva helyzeteket megpróbálja humorral elütni. A forgatás után két-három nappal kezdett mindez visszahatni. Rossz álmaim voltak. Sokszor a kezemre néztem, és egy pillanatra láttam azt a sebet, ami a jelenetben rajtam volt.

A színésznővel beszélgetve három olyan dolgot is találtunk, ami Vikit Csongrád megyéhez köti. Az egyik a szentesi Horváth Mihály Gimnázium.
- Nagyon meghatározó része volt az életemnek. Az a szellemiség, ami akkor ott uralkodott, a mai napig kihat az életemre. Nagyon sok mindent kaptam ott, nem is a gimnáziumtól, hanem azoktól, akik akkor oda jártak. Zárt közösség, ma is odafigyelünk egymásra.

A másik kapocs Bal József, a Szegedi Nemzeti Színház prózai tagozatának vezetője.
- Miatta vettek föl a főiskolára. A felvételi harmadik fordulója előtt van egy egyhetes együttélés. Felmérik, hogy ki meddig és mit bír. Nekem a második napon elegem lett az egészből, és haza akartam menni. Bal József volt az, aki leültetett, és azt mondta, hogy nem mész sehova. Ha ez nincs, biztos, hogy otthagyom az egészet.

A harmadik kötelék a legszemélyesebb:
- A párom családja szegedi, és ha csak tehetjük, meglátogatjuk a nagymamáját. Nagyon szeretem ezt a várost, ezért örültem, hogy erre a közönségtalálkozóra szabaddá tudtam tenni magam.

2006. november 20. (Origo hírek)

Magyar Lovagkeresztet kaptak A szabadság vihara alkotói

Az 1956-os forradalom és a melbourne-i olimpia eseményeit megörökítő, A szabadság vihara című amerikai dokumentumfilm rendezőpárosa a Magyar Köztársaság Érdemrendjének Lovagkeresztje kitüntetésben részesült.
A Magyar Köztársaság Érdemrendjének Lovagkeresztje kitüntetésben részesültek A szabadság vihara című dokumentumfilm amerikai alkotói.
Colin K. Gray és testvére Megan Raney (akik The Sibs néven jegyzik filmjeiket) november 17-én, a washingtoni Magyar Nagykövetség által rendezett ünnepség keretében vették át a kitüntetést, melyet az 1956-os forradalmat és a melbourne-i vízilabda meccset feldolgozó filmjükért kaptak.
A kitüntetettek névsorát Gyurcsány Ferenc miniszterelnök olvasta fel a Parlamentben a forradalom 50. évfordulóján, október 23-án. A szabadság viharát a szeptemberi bemutató óta több mint 43000 néző látta a hazai mozikban. A film dramaturgiai középpontjában álló híres-hírhedt melbourne-i vízipóló meccs 50. évfordulóján, december 6-án A szabadság viharát már DVD-n is megtalálják az érdeklődők.

2006. november 20. (Index.hu)

Már a melbourne-i megérkezésnél győztesek voltak

A magyar forradalom vérbe fojtása miatt három ország hívta vissza versenyzőit az 1956-os melbourne-i olimpiáról. A magyarok hatalmas üdvrivalgás közepette vonultak fel, a már Ausztráliában élő kolónia pedig a himnuszt énekelve fogadta a küldöttséget. A tervezett húsz aranyérem helyett kilenccel zárt a csapat, negyvenen pedig nem tértek haza. Miért csak tíz percig örülhetett sikerének Rozsnyói? Miért nem utazott el az 1955-ben a világ legjobbjának választott Iharos Sándor? A szovjetek elleni véres vízilabda-mérkőzés magyar hőse, Zádor Ervin, miért nem jött és jön haza? Múltidéző.
Talán még sohasem készült olyan erős olimpiai csapat olyan megfeszítetten, mint az 1956-os magyar küldöttség. A visszaemlékezések, a korabeli erőviszonyok tanulmányozása után megállapítható, az esély tényleg megvolt arra, hogy a versenyzők felülmúlják a helsinki csúcsot jelentő tizenhat magyar aranyérmet. Összességében hússzal számolt a sportvezetés.

Civil ruhás cseh rendőrök letartóztatták a küldöttséget
A csapatnak pár nappal az október huszonharmadikán kitört forradalom után kellett volna elhagynia a fővárost és indulnia Melbourne-be, ami az akkori viszonyokat tekintve legalább hat napi repülőútra volt Budapesttől. A játékokat november huszonkettedikén nyitották meg, tehát a felkészülés véghajrájában, a formaélesítés utolsó időszakában törtek ki a harcok.
A versenyzők végül október harmincadikán hagyták el az országot és a Prága melletti Nymburkban szálltak meg átmenetileg. Egyikük elmondása szerint a kisvárosban civil ruhás rendőrök finoman letartóztatták az egész küldöttséget. Tartottak attól, hogy a csapat a forradalmi hevületet magával viszi, és átterjeszti Prágára is, ezért alig várták, hogy a magyarok elhagyják az országot.

Hátborozongató pillanat
Ez november hatodikán és hetedikén történt meg, két géppel és gyötrő bizonytalansággal kelt útra a száznegyven fős társulat. Igazából csak néhányak fejében fordult meg, hogy otthon kellene maradnia. Az öttusázók még attól sem riadtak volna vissza, hogy kivegyék a részüket a fegyveres harcokból, ám végül győzött a józan ész: az olimpiai szereplést választották. Gyarmati Dezső a születésnapját Széna téri barikádépítéssel ünnepelte, de az egyik korábbi bajnok, Ivády Sándor meggyőzte, neki a medencében a helye, nem pedig a lőállásban.
A megérkezés után már Darwinban is hatalmas tömeg fogadta a tankolni megálló magyar repülőgépet, a tömeg pedig csak sokasodott Melbourne-ben. Mindkét gépet kétezer, zászlókkal felvértezett magyar várta, és ahogy kinyílt a gép ajtaja elkezdték a himnuszt énekelni. Hátborzongató pillanat volt, aki "egyszerű" olimpikon volt, az is győztesnek érezhette magát, és meglett emberek zokogtak, hallva a kedves és lelkes fogadtatást, sok sikert átélt emberek percekig nem jutottak szóhoz a meghatódottságtól.

Három ország bojkottja a szovjetek miatt
A magyar forradalom vérbe fojtása miatt három ország - Hollandia, Svájc, Spanyolország - nem hagyta rajthoz állni versenyzőit Ausztráliában. Mégsem keltett visszatetszést, hogy a magyarok ott vannak, sokkal inkább csodálatot váltott ki, a felvonuló magyar csapat kapta a legnagyobb tapsot az olimpiai stadionban. Kő András 1956, Melbourne című könyvének tanúsága szerint, ezt a rádióban nem mondhatták be, a hírolvasólapról kihúzta a cenzor.
A szovjetek annál nagyobb ellenszenvre számíthattak, például a svédek sokáig tanakodtak azon, hogy felvegyék-e a versenyt velük, kiálljanak-e ellenük. A magyarok közül sokakban tudatosult, valamiként tiltakozni kell a szovjet beavatkozás ellen, ennek egyik hathatós módja az volt, ha nem fognak kezet velük. Így tett az eskü szövegét mondó, öttusában címvédő Benedek Gábor is, akit miután hazatért, a rendszer keményen meg is büntetett ezért. Benedek tiltakozó tervét már az elutazás elmondta társainak, ő tartotta is magát ehhez. Ez az esemény törte ketté pályafutását.

Keleti becsapva érezte magát
A visszaemlékezések szerint kemény hangvételű beszédek hangoztak el a kiutazás előtt az ötszörös olimpiai bajnok, Keleti Ágnes például azt mondta, hogy a kommunista rendszer becsapta a sportolókat. Keleti korábban exponálta magát a rendszer mellett, ezért is keltett feltűnést a sodró lendületű nyilatkozata.
A Helsinkiben már győztes, akkor harmincöt éves versenyzőnőt nem zavarták a körülmények a bizonytalanság, ami az egész csapatra kisugárzott. Az itthoni elöljárók ugyan igyekeztek mindenkit megnyugtatni, de ez olykor balul sült el, hiszen az is jó hírt kapott az édesapjáról, aki már évekkel korában eltemette. A nyugtalanságot csak tetézte, hogy a csapat tagjai közül jó néhányan már az olimpia ideje alatt döntöttek: nem mennek haza.

Negyvenen maradtak
Végül negyvenen fogadták el a Sports Illustrated amerikai körútra szóló ajánlatát, és őket, mint szabadságharcosokat utaztatta a magazin körbe az egész országban. Amikor ennek vége lett, többen úgy gondolták, mégiscsak hazatérnek.
A húsz aranyból kilenc jött össze, a négy évvel ezelőtti harmadik helyezést az éremtáblázaton nem sikerült megtartani, át kellett adni a házigazda ausztráloknak, a negyedik hely viszont meglett. Nem csekélység, ilyen körülmények között, hiszen napról-napra úgy ébredni, hogy mi lehet otthon, az állandó aggódás egyértelműen háttérbe szorította a versenylázat.

Iharos, a világ legjobbja, nem utazott
A húsz arany már az elutazáskor irreális cél volt: a címvédő labdarúgócsapat nem utazott el - féltek, hogy beigazolódik: ők csak látszólag amatőrök, a szabályzat pedig a teljes amatörizmust írta elő -, az '55-ben Eb-győztes kosárlabdacsapat utazását is leszavazták. A hivatalos indoklás szerint drága lett volna a két együttest utaztatni és ellátni. Az '55-ben a világ legjobb sportolójának választott Iharos Sándor pedig részint formahanyatlás, részint magánéletbeli problémák miatt hiányzott.
Iharostól két vagy három aranyérem megszerzése sem lett volna meglepő, még úgy is, ha a szovjet Kuc kiváló formában versenyzett az olimpia előtt és alatt is. (Nyert is.) Az úszókkal szintén komolyan számoltak, ők sem nyertek egyet sem, igaz talán nekik volt a legviszontagságosabb formájuk átmentése, mert ők nemcsak Prágában, de még a helyszínen sem tudtak megfelelő körülmények között edzeni. Székely Éva így különösen értékes második helyezést ért el. Tumpek György pedig annak örülhetett, hogy kivitték, mert négy évvel korábban becsmérelte a szovjeteket, így annak ellenére sem álhatott rajthoz, hogy világcsúcsközeli eredménnyel büszkélkedhetett. A kijelentéséért nagy árat kellett fizetnie.

Elvesztett aranyak
Mint mindegyik olimpiának ennek is voltak drámái. Az akadályfutó Rozsnyói Sándor mindössze tíz percig érezhette magát olimpiai bajnoknak. A győztes Brashert szabálytanság miatt kizárták előle, később viszont az eredeti sorrendet hirdették ki.
A férfi tőrválogatott történelmi siker küszöbén állt, ám az ifjúsági világbajnok Fülöp Mihály 3:1-es vezetésről 5:3-ra alulmaradt olasz ellenfelével szemben, a meccs pedig 8:8-ra végződött, így az olaszok jobb találataránnyal lettek az elsők, a mieink pedig a harmadikok. Fülöp úgy értékelt később, már a kezében érezte az aranyat, és húszévesen nem tudott kellőképpen a hajrára összpontosítani. A párbajtőrözőket is hajszál választotta a sikertől. A kajakosok között is több favoritnak számító egység betlizett.

Papp László világraszóló bravúrja
Nem úgy mint az Urányi - Fábián duó, amelyik megnyerte a tízezres versenyszámot, és ezzel a küldöttség első aranyát szerezte meg. Nyolc napot váratott magára az első siker. Utána viszont erősítettek a magyarok, Kárpáti Rudolf imponáló teljesítménnyel nyerte a kard egyéni döntőt, és csapatban is döntő érdemeket vállalt a sikerből. A tornásznők négy aranyérméből Keleti Ágnes kivette a részét. Keleti a kéziszercsapat tagja volt, emellett felemás korláton, gerendán és talajon az élen végzett, egyéni összetettben pedig a második lett.
Az ökölvívó Papp László sorrendben harmadszor is súlycsoportja legjobbja lett, erre az egyedülálló bravúrra azóta is csak a kubai Teofilo Stevenson volt képes. Nem véletlen, hogy Pappot meghívták az Évszázad sportolói gálájára 1999-ben.

A megütött Zádor egyszer volt itthon '56 óta
A vízilabdázók megnyerték a maguk harcát a szovjetek ellen, a 4:0-s győzelem után még a jugoszlávokat is legyőzték, így övék lett az aranyérem. Az előbbi négygólos sikerről sokáig még beszélni sem volt szabad, ugyanilyen tabutéma volt Zádor Ervin megütése. A fiatal játékos gólt szerzett, de Prokopov durván lekönyökölte, vérző fejjel hagyta el a medencét, a kép pedig bejárta a világsajtót. Zádorból percek alatt hős lett - Amerikában. A játékos mindössze egyszer tért haza emigrációja alatt, a csapat kitüntetésére összehívott parlamenti fogadástól is távol maradt, mert mint üzente: amíg Gyurcsány Ferenc a miniszterelnök, ő nem teszi be a lábát Budapestre.
Az olimpia ötvenedik évfordulóján a bajnokok, érmesek, olimpikonok, újra felkeresik sikereik helyszínét, péntek hajnalban indultak el Bécsbe, hogy onnan Szingapúr érintésével, húsz óra alatt tették meg az utat, ami ötven éve még hat nap volt. Régi társaikról is megemlékeznek november tizenkilencedikétől, végiglátogatják a versenyhelyszíneket is, fel is vonulnak.
Vasárnap lobbant fel aztán ötven év után az olimpiai láng, s a nemzeti lobogó mögött bevonult a magyar csapat is. A sok megérkezett kiválóság mellett azonban hiányzott Zádor Ervin és Rozsnyói Sándor is.

Dicsőséglista:

Aranyérmesek:
Kárpáti Rudolf (kard egyéni)
Keleti Ágnes (felemás korlát, gerenda, műszabadgyakorlat)
Papp László (ökölvívás)
Fábián László, Urányi János (kajak, 10000 m)
Kardcsapat: Gerevich Aladár, Hámori Jenő, Kárpáti Rudolf, Keresztes Attila, Kovács ál, Magay Dániel,
Kéziszercsapat: Bodó Andrea, Gulyásné Köteles Erzsébet, Keleti Ágnes, Kertész Aliz, Korondi Margit, Lemhényiné Tass Olga
Vízilabdacsapat: Bolvári Antal, Boros Ottó, Gyarmati Dezső, Hevesi István, Jeney László, Kanizsa Tivadar, Kárpáti György, Markovits Kálmán, Mayer mihály, Szívós István, Zádor Ervin

Ezüstérmesek:
Hatlaczki Ferenc (kajakos), Hernek István (kenus), Keleti Ágnes, Kovács József (atléta), Parti János (kenus), Polyák Imre (birkózó), Rozsnyói Sándor (atléta), Székely Éva (úszó)
Párbajtőrcsapat: Balthazár Lajos, Berzsenyi Barnabás, Marosi József, Nagy Ambrus, Rerrich Béla, Sákovics József
Összetett csapat, torna: Bodó Andrea, Gulyásné Köteles Erzsébet, Keleti Ágnes, Kertész Aliz, Korondi Margit, Lemhényiné Tass Olga

Bronzérmesek:
Kiss Lajos (kajakos), Lemhényiné Tass Olga, Tóth Gyula (birkózó), Tumpek György (úszó), Mohácsi Ferenc-Wieland Károly (kenupáros), Farkas Imre, Hunics József (kenupáros)
Tőrcsapat: Fülöp Mihály, Gyuricza József, Marosi József, Sákovics József, Somodi Lajos, Tilli Endre

2006. november 21. (MTI)

56-os magyar kitüntetéseket adtak át Bécsben ausztriai magyaroknak
A Szabadság Hőse Emlékéremmel tüntettek ki kedden Bécsben ausztriai magyarokat.

Az emlékérmeket Horváth István bécsi magyar nagykövet nyújtotta át 29 kitüntetettnek 1956 szellemiségének és értékeinek a megőrzésében szerzett érdemekért. A kitüntetettek közül 25-en ausztriai magyarok, közöttük az Ausztriai Magyar Egyesületek és Szervezetek Központi Szövetsége vezetőségének több tagja.
A kitüntetéssel együtt átnyújtott emléklapot Sólyom László köztársasági elnök, Gyurcsány Ferenc miniszterelnök és Kosáry Domokos, az 56-os Emlékbizottság elnöke írta alá. Az emléklap szövege szerint azokat részesítették elismerésben, akik 1956 októberében, majd a megtorlás sötét korszakában a szabadság, az emberi méltóság és a nemzeti összefogás melletti kiállással példát adtak hazaszeretetből.

2006. november 21. (Magyar Nemzet)

Színészi (h)arcok

Színészek, színházak í56-os forradalomban vitt szerepéről nyitnak kiállítást Színészi (h)arcok címen november 24-én délután 4 órakor a Bajor Gizi Színészmúzeumban (Bp. XII., Stromfeld A. u. 16.). A tárlatot Standeisky Éva nyitja meg, közreműködik Fenyő Iván színművész. A kiállítás hat művészegyéniséget emel ki azok közül, akiknek sorsa összekapcsolódott í56-tal: Bessenyei Ferenc, Sinkovits Imre, Darvas Iván, a mártír Földes Gábor, Gáli József és Mensáros László szerepét állítja középpontba.

2006. november 21. (Origo hírek)

13 nap remény

Harmincegy versenyfilmet és számos szekcióvetítést láthatnak az érdeklődők a november 27-29. között megrendezésre kerülő, 13 nap remény elnevezésű 56-os dokumentumfilm-fesztiválon, a Puskin moziban.
A versenyfilmeket 92 nevezés közül választotta ki a szakmai előzsűri. Ungváry Rudolf, az előzsűri elnöke szerint a versenyprogram átfogó, minden részletre kiterjedő képet ad az 56-os forradalomról. A filmeket háromtagú zsűri bírálja majd el, a zsűri elnöke Gyarmathy Lívia Kossuth-díjas filmrendező, a nemzet filmművésze lesz. A díjazás nem hagyományos módon történik: az elképzelések szerint a zsűri megnevez 10 kiemelkedő alkotást, amelyeket DVD-n 200-300 példányban jelentetnek meg.
A versenyfilmeken kívül szekcióprogramokat is láthatnak a nézők: ezekben a versenybe nem nevezett, mégis kiemelkedő jelentőségű vagy eddig be nem mutatott felvételek szerepelnek. A "Forradalom a külföldiek szemével" nevű szekcióban többek között bemutatkozik Charles Wheeler, aki '56-ban a BBC munkatársaként forgatott Magyarországon. A "Klasszikusok" között kerül vetítésre Ember Judit Nagy Imrével foglalkozó filmjei közül kettő, a Gyarmathy Lívia - Böszörményi Géza szerzőpárostól a Recsk, illetve a Faludy György-portré. "A forradalom képei - korabeli dokumentumok" című szekcióban a Filmarchívum 90 perces anyaga lesz látható. Külön szekció - a "Propagandafilmek" - foglalkozik azokkal az alkotásokkal, amelyek a Kádár-korszak ízlésének, szemléletmódjának megfelelően, meghamisítva ábrázolják 1956-ot, míg az ötödik szekció a lakiteleki '56-os televíziós szemle díjnyertes alkotásait foglalja magába.
A 13 nap remény nevű dokumentumfilm-fesztivált a Magyar Dokumentumfilm Rendezők Egyesülete (MADE) és a FILMKÖR szervezi. A rendezvény célja összegyűjteni és egyúttal minősíteni azokat a filmeket, melyek az '56-os forradalom eszméivel, eseményeivel, történelmi és szociológiai kérdéseivel, valamint annak következményeivel, a megtorlás korszakával foglalkoznak.
A 13 nap remény dokumentumfilm-fesztivál védnöke Sólyom László köztársasági elnök.
Bővebb információ és a program letölthető a MADE honlapjáról.

2006. november 22. (MTI)

1956-os emlékművet avattak Szegeden

Az Egyetemi Autonómia és a Hallgatói Önkormányzatiság Napja alkalmából 1956-os emlékművet avattak szerdán, az egyetem Tanulmányi és Információs Központjának (TIK) parkjában, Szegeden.
Az emlékmű avatásán Telegdy Gergely, az Egyetemi Hallgatói Önkormányzat elnöke az MTI-nek elmondta: 1956. október 16-án a szegedi bölcsészkaron alakult meg a Magyar Egyetemi és Főiskolai Egyesületek Szövetsége (MEFESZ). Úgy gondolták, hogy az idén különös, az utókor számára is maradandó emléket kell állítani.
Minden kornak, generációnak megvannak a mai kihívásai. Ma nem kell tankokkal harcolni, a feladat azonban örök egy hallgatói érdekképviselet számára: megtalálni a kérdéseket, problémákat, amelyek foglalkoztatják a fiatalokat és választ kell adni rájuk - hangzott el.
Kiss Tamás, a MEFESZ egyik alapító tagja az MTI-nek reményét fejezte ki, hogy ha a TIK-be érkező fiatalok ránéznek az emlékműre eszükbe jut, hogy van kötelességük van a nemzettel szemben.
"Mi azt éreztük akkor, hogy fel kell szólalnunk, tennünk kell valamit; most egyelőre nem kell tenni, de ha szükség van rá, akkor vegyék ők is a bátorságot és szólaljanak meg, mert a fiatalságra szükség van. Aktivitással, cselekvéssel lehet tenni valamit, ha mással nem, hát azzal, hogy mindenkinek el kell menni négyévente szavazni" - fogalmazott.
Az 1956. Szeged, a MEFESZ megalakulása című gránit emlékművet Tóth Béla készítette. Az alkotáson a szervezet megalakulásakor készült csoportfénykép bronz mása található.

2006. november 22. (Magyar Hírlap)

Itthon is bemutatják az '56-os orosz propagandafilmet

A hétfőn kezdődő, 13 nap remény elnevezésű dokumentumfilm-fesztiválon levetítik az itthon nagy felháborodást keltő orosz dokumentumfilmet, a Magyar kelepcét is, amely a 1956-os forradalmat és szabadságharcot próbálja úgy beállítani, mintha a nyugati titkosszolgálatok és a háborús bűnösök, börtöntöltelékek közös akciója lett volna, nem pedig szabadságharc - tudtuk meg Rainer M. Jánostól, az 1956-os Intézet Közalapítvány főigazgatójától.
A történész szerint azonban a Magyar kelepcében nincs semmi meglepő, hacsak az nem, hogy retorikájában a rendszerváltás előtti időket idézi. "Nagyon manipulatív a film, ráadásul nincs benne semmi újdonság. Olyan, mintha az egykori Szovjetunióban készítették volna: még mindig azt próbálja kétes hitelű dokumentumok és riportalanyok segítségével bizonyítani, hogy az orosz katonák véres polgárháborútól mentették meg Magyarországot" - mondta Rainer M. János.
A történész hozzátette: a film készítői forgattak Magyarországon is, meginterjúvolták például Király Bélát, a Nemzetőrség parancsnokát, a Forradalmi Karhatalmi Bizottság elnökét, valamint két '56-ost, Mécs Imrét és Dilinkó Gábor festőművészt, de a részleteket úgy vágták be, hogy az ő elképzeléseiket támasszák alá.
Rainer M. János egyébként a moszkvai útján nézte meg a filmet, és az ő kérésére készített az opust bemutató Rosszija orosz közszolgálati televízió egy másolatot, amelyet a jövő héten mutatnak be a dokumentumfilm-fesztiválon.
Arra a kérdésünkre, hogy az adás előtt fűztek-e bármilyen kommentárt a filmhez, a főigazgató nem tudott válaszolni, viszont azt elmondta, hogy úgy tapasztalta: az orosz közvéleményben még mindig a film által is közvetített vélekedés az általános, és csak a nyugatos értelmiségi körökben tartják forradalomnak az 1956-ban történteket. "Sajnos, ez még mindig egy törpe kisebbséget jelent, míg a többség nosztalgiával gondol az orosz birodalmi öntudatra."
Rainer M. János utalt a film zárómondatára, amelyben a film készítői elmondják, Magyarországon sem egységes 1956 megítélése. Vannak, akik dicsőséges nemzeti forradalomnak, vannak, akik felkelésnek tartják. Akadnak olyanok is, akik hálásan gondolnak az orosz katonákra, hiszen hatalmas véráldozattól "mentették meg" az országot.

2006. november 22. (Népszava)

Az unoka kérdez

Az Ausztráliában élő Hegedűs Péter 1999-ben forgatta "Nagyapák és forradalmak" című filmjét, melyet a Filmidő című sorozatban tűztek műsorra. Az igencsak elgondolkodtató alkotás a rendező nagyapjáról az ötvenes évek egykori miniszterelnökéről, Hegedűs Andrásról szól. Hegedűs írta alá 1956-ban hivatalosan a szovjet csapatok behívására vonatkozó okmányt. Megítélése eléggé ellentmondásos, miközben a hetvenes-nyolcvanas években felülvizsgálta múltját és ellenzékiként viselkedett, illetve komoly tudományos pályát futott be. A fiatal Hegedűs Péter nem kevesebbre vállalkozott, mint arra, hogy a beteg, idős nagyapját egy kamera előtt szembesíti az ötvenes években hozott döntéseivel. A drámai helyzetet fokozta, hogy az unoka magával hozta egy Ausztráliába menekült üzenetét a nagyapjának. A film nagyon személyes. Egy család "szennyesét" mutatja meg, de nagy előnye, hogy nem akarja tisztára mosni. Kibeszélni szeretné, és legfőképp kérdez. Hegedűs olyan kérdéseket kap közvetlen testközelből, melyeket a forgatásig legfeljebb önmagának tett fel. A film, különösen most, az 1956-os forradalom évfordulóján, nagyon is aktuális. Az évfordulós filmdömpingben ma is tud újat mondani, hiszen egy akkori döntéshozó kegyetlen, őszinte számvetését demonstrálja. A történethez hozzátartozik, hogy Hegedűs András a film készítésének évében, 1999. október 23-án halt meg.

2006. november 22. (Kisalföld)

Sajgó kérdések, feleletek nélkül
Az 1956-os mosonmagyaróvári tragédia után ötven évvel már másodszor forgatott filmet a témáról Erdélyi János.

'56 és Kádár örökösei

1956. október 26-án békés tüntetők vonultak végig Mosonmagyaróváron a határőrlaktanya elé. A katonák váratlanul a Szózatot éneklő tömegbe lőttek. A percekig tartó esztelen lövöldözésnek, kézigránát-dobálásnak 50-100 halálos áldozata volt. Erdélyi János filmrendező 1989-ben egy, a rádió Vasárnapi újság című műsorában elhangzott visszaemlékező riport után határozta el, hogy Zsigmond Dezsővel dokumentumfilmet forgat a sortűzről. Még elég "kényes" időszak volt az, 33 év hallgatás után szólaltak meg az egykori sebesültek, az áldozatok hozzátartozói, felidézve nyilvánosan és magányosan a máig tartó döbbenetet, fájdalmat. Az alkotók megkeresték a fegyvereket kezelő ÁVH-s határőr sorkatonákat is. Kamerák elé állt a sortűzre állítólag parancsot adó egyik tiszt és a sortűz után a laktanyából elmenekülő parancsnok, Dudás István is. A film emléket állított a máig temetetlen holtaknak, felvillannak benne részletek a kirakatpertől a titkos kivégzésen át a máig tartó megaláztatásokig, amelyekben hozzátartozóiknak részük volt.
A "Sortűz után" című alkotásban a közönség olyan filmkockákat is láthat, melyeket 1989-ben elveszettnek hittek, aztán mégis előkerültek. Például, amikor Dudás Istvánnal találkoztak Kiskunhalason a mosonmagyaróváriak. Na és 17 évvel a rendszerváltás után újra megszólalnak az alkotásban az egykori túlélők. A végkicsengés mindannyiuk szájából ugyanaz: hitték, hogy megtörténik 1956 igazi rehabilitációja, de erre máig nem került sor. A bíróság ugyan kimondta Dudás István bűnösségét, de azóta sem történt meg semmiféle erkölcsi jóvátétel, csak annyi, hogy ma már lehet beszélni róla. Mint ahogy az elhangzott: Sólyom László köztársasági elnök pontosan fogalmazta meg a legutóbbi gyásznapon a sortűz helyszínén, ami ma jellemzi e kérdést: "nem lehet egyszerre valaki '56 és a kádári rendszer örököse is".

Máig megválaszolatlanul
Az eszmecsere résztvevői arról is beszéltek, hogy a forradalom zajos megtorlása egészen a rendszerváltásig hogyan tartott ki, s bizony ma is érezni még, hogy a történelmet egyesek "meg akarják másítani". Az 1989-es filmforgatást még szemmel tartotta a Belügyminisztérium, s azok a laktanyabeli katonák, akiket nem a rendezők maguk találtak meg, bizony teljesen máshogy emlékeztek vissza a történtekre. Egyértelmű, hogy manipuláltak voltak, jelentette ki Erdélyi János. A filmrendező azt mondta, az egykori katonák arcán látta a megbánást, de a parancsnokén nem. Dudáson csak a végtelen magabiztosság tükröződött. Persze rengeteg kérdés van, amire fél évszázad távlatából sem kaphatunk egyértelmű választ. Nem tudni, hogy 150 vagy 250 lövedék csapódott-e az emberi testekbe. Gyenes vagy Tóth főhadnagy adta-e ki a tűzparancsot, esetleg Dudás százados intésére szólaltak meg a fegyverek? Netán egy ideges kiskatona húzta meg parancs nélkül a ravaszt? Hol volt Dudás százados egyáltalán? A kapu előtt győzködte a tüntetőket, vagy egy emeleti ablakból intett katonáinak? És ha intett, a jelzése kinek szólt, s mi volt vele a szándéka...?
A Dudás-per is megválaszolatlan kérések sorát veti fel: például a golyószórós Radácsi Bélát miért nem hívták be legalább tanúnak a bíróságra? A "Vérrel és kötéllel" című film miért nem szerepelhetett bizonyítékként a per során? Miért rejtegettek több érintettet még a rendszerváltás után is? Miért hallani egyre több helyen ma is azt, hogy a mosonmagyaróvári sortűzpernek 50 áldozata volt, amikor a Földes-per is legalább 108-ról beszél? Dudás végig következetes volt abban, hogy nem adott ki tűzparancsot, de még ha így volt is, ez egy cseppet sem menti a bűnét - fűzte hozzá a látottakhoz a filmrendező. A két tüzelőt, Radácsit és Hollót a filmesek maguk találták meg, és ők voltak a legőszintébbek. A rendező fejében azóta is visszhangoznak Radácsi szavai: "ma is látom azt a nagy teret".
Erdélyi a szereplők sorsát végigkísérve azt is megállapította: a zöld ávós sorkatonák maguk is áldozatok voltak. Egy eszme, egy rendszer áldozatai. Volt, akinek az egész élete ráment '56-ra, mert a közvetlen közege vágta a szemébe, hogy gyilkos...

2006. november 22. (Index.hu)

Zsivótzky könnyezve köszönte meg az 56-os olimpikonoknak

Szerdán egy díszvacsorával lezárult az 1956-os melbourne-i olimpia ötvenedik évfordulójára életre hívott megemlékezés-sorozat. A magyar bajnokok meghatódtak, felcsendült a himnusz, és meglett embereknek szögek könnyek a szemükbe. Maga a csapatvezető, Zsivótzky Gyula olimpiai bajnok is elcsukló hangon mondott köszönetet az ötven évvel ezelőtti helyátállásért, kitartásért.
Szerdán két helyszín meglátogatását tűzte ki a magyar olimpiai küldöttség Melbourne-ben, és a csalódások ezúttal sem maradtak el. Kedden ugyanis a Wendouree tónál azzal szembesülhettek a kajakosok, hogy a terület felettébb hortobágyias, szikes jelleget öltött, teljesen kiszáradt, víznek nyoma sem volt. 56-ban ezen a pályán született meg az első magyar aranyérem, és amiatt is kultikus a helyszín, mert az Urányi - Fábián páros szerezte az azóta a legsikeresebbek közé emelkedő sportág első ötkarikás első helyét.

A szovjet-magyar csata nyomait már nem őrzi semmi
Szerdán, a vívóterem, a St. Kildai városháza előtt elérzékenyült Háromi Jenő, belül azonban az épületet átépítették, már alig lehetett kikövetkeztetni, a pástokat hogyan helyezték el. Az uszoda még nagyobb meglepetést okozott.
A magyar sport egyik legnevezetesebb eseménye fűződött ugyanis ide, hiszen a vérbe fojtott forradalom után a pólósok a medencében 4-0 arányban felmúlták a szovjeteket. Prokopov itt könyökölte le Zádor Ervint, és a létesítmény korának egyik legmodernebbje volt. A múltat már semmi sem őrzi, tornaterem lett belőle, elképzelni is alig lehetett a lelátón tomboló és megvadult - még több vért kívánó - nézőket, illetve, hogy merre kellett elhagynia a medencét Zádornak.

Honnan lehet példát meríteni?
Zsivotzky Gyula Bodó Andrea társaságában

A megemlékezést Zsivótzky Gyula a Magyar Olimpiai Bizottság elnökségi tagja, a csapat vezetője zárta le. Zsivótzky előzőleg tréfásan önmagát csak testőrnek nevezte, hiszen ő nem versenyzett az ausztrál városban, ő nyolc év múlva nyert olimpiát kalapácsvetésben.
"Sok nagy stadion előtt állhatnánk meg így meg, ahogy most tesszük. Szerencsére, mert ez mutatja meg a magyar sport erejét. Ti példaképek voltatok, a mi generációnk tőletek vett példát" - mondta elcsukló remegő hangon.

Zsivótzky a lelki erőt emelte ki
"Emberfeletti, hogy a hazai állapotok, a bizonytalanság és a fárasztó utazás után a kis magyar csapatnak volt lelki ereje és tartása nagyszerűen versenyezni, kilenc aranyat nyerni. És tudjátok, hiszen a sportban éltetetek, hogy a tíz ezüstből jó néhány kis szerencsével arany lehetett volna. Legyünk az érmesekre is nagyon büszkék" - zárta könnyek közt beszédét.
Ekkor még csak ő könnyezett, miután felcsendült a magyar himnusz még többen hatódtak meg. "Ilyenkor mindig arra gondolok, miért szólt ez annak idején nekünk, mit tettünk érte. És feltartóztathatatlanul jönnek elő az emlékek" - magyarázta Köteles Erzsébet a tornacsapat egyik tagja.

Bodó nagyon büszke Magyarországra
Végül Tass Olga és Hámori Jenő feltette stadion oldalában lévő olimpiai bajnokok emlékfalára a megemlékezés koszorúját.
"Nagyon jó dolog, hogy Magyarországon ennyire erős a hagyományápolás, hogy az olimpiai család ennyire összetart. Lélekbemarkoló, egyben lélekemelő ünnepségsorozaton vettünk részt, nagyon örültem, hogy itt lehettem. Nagyon büszke vagyok Magyarországra" - összegzett Bodó Andrea a tornacsapat másik tagja, aki San Fransiscóból fogadta el a meghívást.

2006. november 22. (Index.hu)

A japánok is megvették 56-ot
Andy Vajna producer és Goda Krisztina rendező filmje A Szabadság, szerelem nemcsak itthon, de már világszerte is sikeres.

A hazai mozinézők száma az október 23-ai debütálás óta már meghaladta 345 ezret, ami a forgalmazó InterCom munkatársa szerint az 56-os történet töretlen nézettségét jelzi, hiszen a megszokott gyakorlattal ellentétben a bemutatót követő negyedik hétben sem csökkent a film látogatottsága.
Viszont a film azokban az országokban is számíthat a sikerre, ahol sokkal kevesebbet, vagy talán semmit sem tudnak az ötven évvel ezelőtti forradalomról. A nemzetközi pályáját irányító cég, a Fortissimo az elmúlt hetekben aláírta a forgalmazási szerződést japán, portugál, brazil, új-zélandi, görög, román, szingapúri, ausztrál és hongkongi vállalatokkal, és komoly tárgyalásokat folytat a legtöbb európai országban.
Közel állnak a megállapodáshoz angol, német, francia, spanyol, olasz, osztrák, izraeli, tajvani, amerikai és kanadai forgalmazókkal is. "A Szabadság, szerelem nemcsak itthon, hanem az egész világon hozzájárul ahhoz, hogy 1956 emléke ne fakuljon el" - tette hozzá a sajtóreferens. A külföldi forgalmazás sikere egyébként főleg a cikkben is látható négy perces előzetes alapján dől el.

2006. november 22. (Magyar Nemzet)

Magyar angyalok
Erdélyi művészek alkotásai 1956-ról a Vármegye Galériában

Üdv néked, ifjúság, üdvözlégy, magyar nép! - ez a Sinka István-idézet került az 1956-os forradalom előtt tisztelgő, a Műegyetemen felavatott emlékmű (Csíkszentmihályi Róbert) egyik sztéléjére. A forradalom egyik szellemi zászlóvivője volt Sinka, nem véletlenül lett egyike azoknak az íróknak, költőknek, akikről Zsögödi Nagy Imre portrét készített 1956 novemberében. A megörökítettek között volt Németh László, Féja Géza, Illyés Gyula, Tamási Áron is. Illyés kivételével nemcsak aláírták, de kommentálták is arcképüket, a "fekete bojtár" a következőképpen: "Abban az időben, mikor a magyar angyalok betöltötték a Jelenések Könyvét: megverték a Sátánt a Dunavölgyben- 1956. nov. 22." Hasonlóan biblikus hangzású volt Tamási Áron és Féja dedikációja is. Előbbi szintén az angyalokra hivatkozott: "Isten angyalai segítsenek abban, hogy az újabb ezer év véres küszöbén a magyar nemzet érdemei szerint léphessen át." A dedikált portrék a Vármegye Galéria Erdélyi művészek 1956-ról című kiállításán láthatók több tucat olyan alkotás társaságában, amelyek részben a forradalom napjaiban születtek meg, részben pedig a rendszerváltozás utáni időszak terméséhez tartoznak. Izgalmasak természetesen az utóbbiak (például Tirnován Ari Vid ésPéterffy László művei) is, az előbbi csoportba tartozó grafikák, festmények viszont valósággal felfedezésszámba mennek, hiszen külön-külön sem szerepeltek (Kusztos Endre néhány Budapesten készült rajzától eltekintve) Magyarországon nyilvánosság előtt, együttesen pedig kiváló bizonyítékai annak, hogy határoktól függetlenül milyen egységesen vett részt a magyar művészértelmiség a forradalmi megmozdulásokban, illetve milyen mély figyelemmel, együttérzéssel kísérte az otthonától olykor több száz kilométerre zajló eseményeket. A kolozsvári képzőművészeti főiskolán is megmozdultak a fiatalok október 23-án, diákgyűlést hívtak össze, memorandumot fogalmaztak meg - a főiskolán kezdődött a magyarság megfélemlítésére irányuló letartóztatási hullám is. A terror azonban erőt is adott az üldözötteknek, ahogyan az is, hogy a főiskola jó néhány tanára, diákja kiállt a bebörtönzöttek mellett. Erre az összefogásra is utal Abodi Nagy Béla Tárgyalás című 1957-es festménye, vagy azok a portrék, amelyeket a börtönviseltekről készítettek művésztársak, barátok, például Balázs Imréről, Páll Lajosról Nagy Pál, Péterffy László. (Erdélyi művészek 1956-ról, Vármegye Galéria, november 24-ig.)

2006. november 22. (Magyar Nemzet)

Fekete-arany őszi képek

Riportokat, novellákat és verseket tartalmaz Fenyvesi Félix Lajos új, a forradalom ötvenedik évfordulója emlékére összeállított kötete, a Fekete-arany ősz, amelyet Hódmezővásárhely önkormányzata adott közre. Az interjúalanyok, akik felidézik a feledhetetlen napokat, többek között Wittner Mária, Balassa Sándor, Csete Örs, Rácz Sándor, Karátson Gábor és Pongrácz Gergely. Karátson Gábor, miután személyes emlékeit felsorolja, elgondolkoztatóan summázza 1956 máig eleven történelmi tanulságait: "A forradalom alkalmat teremtett valamire, amire itt nagyon régen nem volt lehetőség: ez a furcsa elfojtás! Amiben a nemzet él, nem tudni, mióta már- Nekünk mindig el kell fogadni valamit. A nyugati kultúrát, azután mást, meg kell magunkat tagadni. Kialakult egy szolgai magatartás. Hát ez szakadt föl 1956. október 23.-án-" A szerző, aki kisdiák volt akkoriban, így idézi fel Az ötvenedik év című mozaikesszében azt a "fekete-arany őszt": "Borongós keddi nap volt. Mégis láthatatlan, melengető fény járta át az embereket. Emlékekből, kopott képekből, szavakból rakom össze a lázas heteket. A kiégett házakat, a romok alól kicsüngő halott kezeket, a kis kabátban nyargaló micisapkás, nálam alig idősebb pesti srácot-" Fenyvesi Félix könyvéből az olvasót megcsapja annak a néhány napnak a levegője, hite és kétsége, kiáltásai és bűzei, pernyéje meg verőfénye, amelytől a visszaemlékezések hitelesek lesznek, s amelyek oly sok mai ünnepi beszédgyakorlatból oly fájóan hiányoznak.

2006. november 23. (MTI)

13 nap remény - 1956-os dokumentumfilmek fesztiválja

A versenyfilmeken kívül több szekcióvetítést is láthatnak az érdeklődők a hétfőn kezdődő 13 nap remény elnevezésű 56-os dokumentumfilm fesztiválon - közölték a szervezők az MTI-vel.
A rendezvény célja az 1956-os forradalom eszméivel, eseményeivel és következményeivel foglalkozó dokumentumfilmek összegyűjtése, egyben minősítése. A fesztivál fővédnöke Sólyom László köztársasági elnök - közölte a Magyar Dokumentumfilm Rendezők Egyesülete (MADE).
A Puskin moziban tartandó háromnapos rendezvényen - az előzsűri döntését követően - 31 versenyfilmet mutatnak be, emellett szekcióvetítéseket is tartanak.
A MADE közleménye szerint a versenyprogram átfogó, minden részletre kiterjedő képet ad az 1956-os forradalomról.
Az alkotásokat 92 nevezés közül választotta ki a szakmai testület, amelynek elnöke Ungváry Rudolf író, tagjai pedig Szilágyi Erzsébet egyetemi tanár, Vékás Péter operatőr-rendező, Markó György történész és Petrovszki Zoltán filmszerkesztő.
A versenyző alkotásokat háromtagú testület bírálja el, elnöke Gyarmathy Lívia Kossuth-díjas filmrendező, a Nemzet Filmművésze lesz.
A szekcióprogramokban a versenybe nem nevezett, kiemelkedő jelentőségű vagy eddig be nem mutatott felvételek szerepelnek.
A Forradalom a külföldiek szemével című programban többek között bemutatkozik Charles Wheeler, aki a BBC brit közszolgálati rádió munkatársaként 1956-ban Magyarországon forgatott. A klasszikusok között vetítik Ember Judit Nagy Imrével foglalkozó két filmjét.
A Gyarmathy Lívia-Böszörményi Géza szerzőpárostól a Recsk című filmet, illetve a Faludy Györgyről készült portrét láthatják a nézők. A forradalom képei - korabeli dokumentumok című szekcióban a Filmarchívum 90 perces anyaga lesz látható.
A Propagandafilmek című szekció foglalkozik azokkal az alkotásokkal, amelyek a Kádár-korszak ízlésének, szemléletmódjának megfelelően meghamisítva ábrázolják 1956-ot - áll a közleményben.

2006. november 23. (MTI)

A menekülés állomásai 1956-1957 - történészek konferenciája Győrött

Magyarország és Ausztria 1956-os kapcsolatairól, az október 23-át követő csaknem 200 ezer menekült kivándorlásának okairól és a határvédelem alakulásáról kezdődött kétnapos történésztanácskozás a forradalom és szabadságharc 50. évfordulója alkalmából csütörtökön Győrött.
A konferenciát levélben köszöntötte a 95. életévében járó Brankov Lázár, a Rajk-per egyetlen még élő vádlottja, aki magas korára tekintettel nem tudott eleget tenni a rendező győri önkormányzat és a helyi levéltár meghívásának.
Párizsban kelt levelében 1956-tal kapcsolatban úgy vélekedett: "a fennálló erőviszonyok miatt a nyugati nagyhatalmak nem tudtak nyíltan beavatkozni, de érdekük mégis az volt, hogy a lehető legnagyobb zűrzavar legyen az ellenséges blokkban. Így kényszerítették Moszkvát - érdeke ellenére - a fegyveres beavatkozásra" .
(Brankov Lázár hét évet ült börtönben. Szabadulása után 1956 tavaszától Győrött dolgozott, ott érte a forradalom. Kortársainak visszaemlékezése szerint az ő javaslatára alakult meg Szigethy Attila vezetésével a Dunántúli Nemzeti Tanács. A forradalom leverése után hagyta el Magyarországot.)
Gecsényi Lajos, a Magyar Országos Levéltár főigazgatója a tanácskozáson Magyarország és Ausztria 1956-os kapcsolatairól beszélt. Kiemelte: az osztrák kormány 1956. október 28-án "példátlan merészséggel" felhívást fogadott el, amelyben felszólítja a szovjet kormányt, hogy szüntesse be a harcokat, és biztosítsa a demokratikus jogokat Magyarország számára.
A november 4-i rendkívüli osztrák kormányülésen pedig kiálltak a magyar menekültek mellett, amikor arról hoztak határozatot, hogy meg kell nyitni a kapukat a tömegesen kivándorló magyarok előtt.
Mindez azt jelzi, hogy Ausztria a "közös kelet-európai sors jegyében járt el" - hangoztatta a főigazgató.
Murber Ibolya történész azokról a politikai, gazdasági és személyes tényezőkről szólt, amelyek az ország elhagyására késztették a menekülőket. Hangoztatta: legtöbben a szabad világ, a nyugati jólét vonzásában indultak útnak, mások a levert forradalom megtorló intézkedéseitől való félelmükben hagyták el az országot.
A kutató rámutatott: a Rákosi rendszer legnagyobb kritikája egyrészt az volt, hogy a legtöbb menekülő éppen abból 20 és 35 év közötti korosztályból került ki, akik abban a rendszerben, abban az ideológiában nőttek fel. Másrészt a jelszavakban meghirdetett "munkásállamot" a legnagyobb számban éppen a fizikai dolgozók hagyták el - tette hozzá.
Szakolczai Attila, az 1956-os Magyar Forradalom Története Dokumentációs és Kutatóközpont tudományos munkatársa a határvédelem alakulásáról végzett kutatásait ismertette. Kijelentette: a Szigethy Attila vezette Dunántúli Nemzeti Tanács nagyon figyelt arra, hogy az ország nyugati határa ne maradjon őrizet nélkül.
Ez fontos volt egyebek között azért, hogy ne jöjjenek be olyan emberek Nyugat felől, akiknek a bejövetelét esetleg már október végén fel tudta volna használni az ellenoldal a forradalom lejáratására. Emellett a pártfunkcionáriusok, ávósok külföldre szökését is meg akarták akadályozni a határvédelemmel - fogalmazott.
A konferencia második napján szó lesz egyebek között az 1956-os forradalom következményeinek az ausztriai magyarok életére gyakorolt hatásáról, és elemzés hangzik el az 1956-os ausztriai magyarok 21.századi identitástudatáról.

2006. november 23. (Magyar Nemzet)

A hitet példázza a Tóth Ilona-emlékdíj

Első alkalommal adták át a Tóth Ilona-emlékdíjat. Az elismerést Pócza Péter szigorló orvos vehette át csaknem kétszáz meghívott vendég jelenlétében a Semmelweis Egyetem Orvostudományi Karának hatalmas előadótermében. E díj léte jelzésértékű, mert egyrészt a mártírhalált halt szigorló orvosnő végleges elfogadottságát jelenti az orvostársadalomban is, valamint figyelmeztetés a tudatos történelemhamisítóknak, akik évtizedeken keresztül még a rendszerváltás után is - megmásították az 1956-os forradalom és szabadságharc valódi céljait. Egyesek még ma is az áldozatok bemocskolásával akarják igazolni az 1956 utáni megtorlást. Ez történt a Tóth Ilona-per kapcsán is. Legutóbb Moldova György jelentette ki, hogy Tóth Ilona gyilkos volt, Kende Péter botránypublicista és Eörsi László történész hasonló véleményüket írásban is megjelentették. Többek között Jobbágyi Gábor, M. Kiss Sándor, Kahler Frigyes, Benedek István és Iván László alapos orvosi és jogi kutatásainak köszönhető, hogy kimondható lett: Tóth Ilona szigorló orvos nem ölt embert, ártatlanul ítélték halálra, és az Obersovszky - Gáli elleni váddal összemosva egy koncepciós per áldozata lett. 1956. november 12.-től a politikai ellenállás egyik kulcshelyszíne volt a Péterfy Sándor utcai kórház Domonkos utcai részlege, ahol Tóth Ilona szigorló orvos a sebesültek ellátását vezette. Ebből a kórházból terjesztették a levert forradalom vezetői a röplapokat és az "Élünk" című lapot. Jobbágyi Gábor jogászprofesszor a Tóth Ilonáról szóló, Néma talp című könyvében feltárta, hogy a per könyörtelen ítéleteinek igazi célja a magyar értelmiség megtörése volt. Tóth Ilonát egy ávós meggyilkolásával vádolták, de hosszas kutatómunkával bebizonyosodott, hogy Tóth Ilona ellen egyetlen bizonyíték a beismerő vallomása volt, amit fizikai és pszichikai kényszer hatása alatt tett. A rendszerváltás után tíz évnek kellett eltelnie, amikor 2000-ben az Országgyűlés elfogadta azt a törvényt, amely azoknak is mentesítést adott, akiket az 1956-os forradalom kapcsán úgynevezett közvádas bűncselekmény miatt ítéltek el. Tóth Ilonát is mentesítették, és azóta a magyar jog szerint ártatlannak tekinthető. A díj átadásának napját, november 21-ét éppen ezért történelmi dátumnak tartja Jobbágyi Gábor jogászprofesszor, mert bár évek óta Tóth Ilona szobra áll az egyetem kapuja előtt, de most az egyetem végleg visszafogadta valamikori tanítványát, aki itt ötven évvel ezelőtt szigorló orvosként, kitűnő tanulóként példamutató orvosi életre készült. Körmendy Béla, az állatorvos-tudományok doktora feleségével együtt alapította a díjat azzal az elképzeléssel, hogy évenként a Kárpát-medencében egy szigorló orvost megjutalmaznak. Úgy vélik, hogy Tóth Ilona szellemiségének felmutatásával, magyarságának, hivatástudatának, keresztényi áldozatának bemutatásával sokaknak példaképe lesz. Jövőre a marosvásárhelyi orvosi egyetemen szeretnének kiválasztani egy arra érdemes fiatal szakembert. A Tóth Ilona-díj létrejöttéért, megvalósulásáért sokat tett Bertók Lóránd professzor, Erkel Tibor és Bene Éva orvos kandidátus. Iván László professzor egyetemi csoporttársa volt Tóth Ilonának. Ünnepi előadásában hangsúlyozta, hogy Tóth Ilona egészen kivételes személyisége volt az egyetemnek. Briliáns intellektusa, tiszta és erős etikája volt. Mindenki szerette, becsülte tudásáért, szerénységéért. Soha nem hitte el azokat a hamis vádakat, hogy csoporttársa embert ölt volna. Iván László kezdő orvosként 1957 szeptemberétől Nyírő Gyula professzor mellett dolgozott, aki igazságügyi pszichiáterként az egyik szakvéleményt adta Tóth Ilonáról, és abban kifejtette - a szigorló orvosnő neurológiai állapota arra utalt -, hogy vallomása előtt súlyosan bántalmazták. Iván professzor a magyar Jean d'Arcnak nevezte Tóth Ilonát. Tulassay Tivadar, a SOTE rektora elmondta, hogy a különböző vélemények ellenére nem kérdőjelezhető meg Tóth Ilona mártíromsága, tisztasága, hite és áldozata. Az orvosi egyetem hallgatóinak, a jövendő generációnak az ő magatartása, orvosi tevékenysége, hivatástudata, a forradalomban vállalt szerepe követendő, és ezért az egyetem ápolni fogja emlékét. - Egyetemünk hősének tartjuk. Ezzel a díjjal arra emlékeztetünk, hogy élt közöttünk ötven évvel ezelőtt egy nagyszerű szigorló orvos, aki életét adta Magyarországért - hangsúlyozta a rektor. A sok jelölt közül a zsűri Pócza Péter szigorló orvost érdemesítette arra, hogy megkapja a Tóth Ilona-emlékdíjat. Mindkét szülője orvos, a budapesti Piarista Gimnáziumban érettségizett kitűnő eredménnyel. A legmagasabb pontszámmal vették fel az orvosi egyetemre és már másodéves hallgatóként bekapcsolódott a tumorsejtek biológiáját kutató csoportba. A fiatalember Győrfi Lajos alkotását, a Tóth Ilona-plakettet ölelte magához, miközben arról beszélt, hogy felemelő érzés egy olyan díj tulajdonosának lenni, amelynek névadója szolgálta a hazáját, mindig hűséges volt a hippokratészi eskühöz. Az ünnepségen jelen volt Éger István, a Magyar Orvosi Kamara elnöke is, aki megjegyezte: ez az ünnepi díjátadás is jelzi, hogy az igazság előbb-utóbb kiderül. Ötven évvel ezelőtt azok az orvosok, medikusok, szigorló orvosok, akik a legnagyobb harcok közepette gyógyítottak, életeket mentettek, tudták, hogy mi a dolguk és mi a kötelességük. Ezt hiába próbálták a mai napig bepiszkítani, beárnyékolni, nem sikerült. Ennek a nemzedéknek olyan fénylő csillagokra van szüksége, mint például Tóth Ilona - mondta Éger István.

2006. november 23. (Magyar Hírlap)

Szomorúság

1956 nem csak a magyarországi magyarok életét forgatta fel. "Az 1956-os forradalom Romániában s különösen a magyarok lakta vidékeken nagyon kemény, évtizedekig tartó megtorlást indított el. Emberek tízezreinek sorsát változtatta meg drasztikusan a többnyire koholt vádak alapján kapott börtönbüntetés, az állandó megfigyelés, a folyamatos beszervezési kísérletek a Securitatéval való együttműködésre."
Gondolom, minden környező ország titkosszolgálatának jól jött, hogy van miért zargatni a magyarokat, de - tudomásom szerint - a románok voltak a leglelkesebbek ebben.

2006. november 24. (MTI)

A magyar forradalomról és szabadságharcról tartottak tudományos értekezletet Kolozsváron

A magyar forradalomról és szabadságharcról tartottak magyar és külföldi szakértők tudományos értekezletet Kolozsváron.
Az "1956 - a vég kezdete. Forradalom és ellenállás Közép- és Kelet-Európában" című tudományos ülésszakon Andrei Marga, a Babes-Bolyai Tudományegyetem (BBTE) Akadémiai Tanácsának elnöke a jelenkori történelem mérföldkövének nevezte a magyar forradalmat. Az eseményről tudósító erdélyi Krónika Toader Nicoarát, a történelem-filozófia kar dékánját is idézi, aki szerint a jelenkori történelem néha ugyan kényelmetlen, de érdekfeszítő mind a kutatók, mind a közönség számára.
"Kettős érzés kerít hatalmába, valahányszor szóba kerül az 1956-os magyar forradalom és szabadságharc. Egyrészt büszkeség a forradalomért, másrészt szomorúság a sok-sok ember, köztük tizenéves gyermekek meghurcolásáért" - ezekkel a szavakkal vezette fel az értekezletet Csucsuja István professzor, a BBTE történelem-filozófia karának dékánhelyettese.
A lengyelországi Jan Sadlak professzor, a Felsőoktatásért Európai Központ igazgatója, az ENSZ Nevelési, Kulturális és Tudományos Szervezetének (UNESCO) romániai megbízottja 1956-os személyes élményeit felelevenítve elmondta, hogy a népi demokratikus rendszer jobbítását célzó lengyelországi törekvésekre Magyarországról érkezett az első pozitív visszajelzés.
A budapesti Politikatörténeti Intézet főigazgatója, Földes György előadásában kiemelte, hogy az 1956-os magyar forradalom gyökereit nem csak a gazdasági és társadalmi elégedetlenségekben lehet keresni, hanem a "desztalinizációs" törekvésekben is.
Több más kutató is előadást tartott. A román Smaranda Vultur az antikommunista ellenállás ötvenes évekbeli történéseiről, Liviu Tarau a szovjetunióbeli és a kelet-közép-európai folyamatokról, Vekov Károly történész a forradalom előzményeiről, Alina Ilinca és Liviu Marius Bejenaru a Gheorghe Gheorghiu-Dej félreállítására tett kísérletről beszélt.

2006. november 24. (Napló)

'56 következményei
A forradalomról a Laczkó Dezső Múzeum baráti körének közgyűlésén

Veszprém - Dr. Kahler Frigyes bíró, történész tartott előadást a Laczkó Dezső Múzeum baráti körének éves közgyűlésén tegnap.
1956 megyei következményeiről, a megtorlás fő irányáról, a Brusznyai - per koncepciós voltáról, kegyetlen kimeneteléről beszélt. Már a kezdeti kihallgatások során is az volt a politikai rendőrség célja, mondta, hogy Brusznyai Árpádot tudatos ellenforradalmárnak állítsák be. Olyan kérdéseket tesznek fel neki, amelyekre egyszer már tagadóan válaszolt. Például, hogy milyen kivégzési parancsokat adott ki, holott ilyen intézkedései sosem voltak. A direkt politikai kérdések olyan fortélyos megfogalmazásban hangzanak el, amelyek csapdahelyzet elé állítják Brusznyait, mert bárhogy válaszol is, feleleteit ellene fordíthatják vallatói. Végül még azzal is megvádolják, hogy politikai tisztségét önös céllal, rangkórságból töltötte be. Mert a diktatórikus hatalom számára nem elég megsemmisíteni az embert, meg is kell alázni, mutatott rá az előadó. Részletesen elemezte továbbá a véreskezű Pap János kegyetlen közbenjárását Brusznyai kivégzésében. A közgyűlés ezután a múzeum éves munkájának beszámolójával folytatódott. V. dr. Fodor Zsuzsa igazgató kiemelte idei tevékenységükből nagyszerű szakmai eredményeiket, megújult és új múzeumi tereik birtokbavételét, emlékezetes programjaikat.

2006. november 24. (Világgazdaság)

A pécsi zenekar Bécsben játszik

A Pannon Filharmonikusok holnap 20 órától a bécsi Stephansdomban adnak díszhangversenyt az 1956-os forradalom emlékére, az együttes művészeti vezetője, Hamar Zsolt vezényletével. Az ingyenes koncerten fölcsendül Lickl Miséje, Bartók Cantata profana című műve, Beethoven Egmont-nyitánya és Kodály Budavári tedeumja.

2006. november 24. (Népszabadság)

"Egyszer szégyellni fogják"
Kosáry Domokos az 1956-os emlékév tanulságairól

Véget ért az 1956-os forradalom ötvenedik évfordulójára rendezett emlékév. A programokat irányító kuratórium elnöke, Kosáry Domokos szerint a világ méltóképpen, mi "a saját hülyeségeinket bemutatva ünnepeltük".

- Így, néhány hét elteltével, mit gondol, milyenre sikeredett az emlékév?

- A külföld méltóképpen tisztelgett a magyar forradalom előtt. Számos országban tartottak rendezvényeket, Budapestre pedig eljött a világ számos vezető politikusa, akik odahaza aligha tennék meg, hogy egy nemzeti ünnepet a belpolitika érdekeinek vessenek alá. Szomorú, hogy ezek az állam- és kormányfők azt látták belőlünk, amit nem kellett volna. Mi magyarok, a saját hülyeségeinket bemutatva ünnepeltünk. Pedig ilyen alkalom nemigen lesz egyhamar.

- Miért nem sikerült közösen ünnepelni?

- Amikor a kormány elhatározta az emlékévet, meghívtam ebédre a parlamenti pártok elnökeit. Megígérték, hogy félreteszik ellentéteiket, és emelkedett, közös ünnep lesz 1956 ötvenedik évfordulója. Ezt írásba is adták. A Fidesz kihátrált a megállapodásból. Úgy látszik, az adott szó rájuk nézve nem kötelező. Amikor Wittner Mária bejelenti, hogy a párt, amelynek frakciójában ül, őt nem kötelezheti, és ennek nincs következménye, akkor az ember tehetetlen a butasággal szemben. Ugyanakkor azt gondolom, hogy akik szétverték az ünnepet, és akik mögöttük álltak, önmagukat alázták meg. Egyszer még szégyellni fogják, mihez nyújtottak segédkezet.

- Mire gondolt, amikor a központi emlékmű avatásán megzavarták a beszédét?

- Dühös voltam, és igyekeztem visszafogni magam, hogy ne vágjak valamilyen gorombaságot az ordibálókhoz. Örülök, hogy sikerült megállnom. Ami ott történt, az mérhetetlen neveletlenség. Motort bőgetni, amíg más beszél, és közben szól a Szózat? Nem nekem ártottak, hanem 1956 emlékének, az áldozatok hozzátartozóinak.

- A köztársasági elnök - mivel olyan információt kapott, hogy a biztonsága nem szavatolható - nem vett részt az emlékmű avatásán. Mit gondol erről?

- Nem volt ott semmiféle biztonsági probléma. Ha fütyül valaki, ha motorbiciklit berregtet, ám tegye. Aki ennyi időt és ennyi mindent megélt, mint én, annak ez már nem számít. Történjék bármi, a történelmi pillanatban a helyünkön kell lenni. Tartozunk ennyivel. Engem sem bántott senki ott, és a miniszterelnök is túlélte a gyalázkodást. Úgyhogy nem szeretném az elnök úr távolmaradását kommentálni, mert nem szeretném őt megsérteni.

- Ilyen ötvenedik évforduló után milyen lehet az ötvenegyedik?

- Nem tudom. Sokáig itt marad velünk az idei október 23-a elkeserítő emléke. Hogy hogyan múlik el, azt nem tudom. Ennek elősegítése már nem az én feladatom lesz.